a 2012/13-as tanévben a Lyukaskő-díjat Némethy Zsófia (9/A) kapta az alábbi verséért:
Hiszel?
Hiszel a sorsban?
Hiszel a jóban?
Miért, te talán nem hiszel?
Hiszel a szépben, hiszel a mában?
Hiszel az aranyszínű nyárban?
Azt mondják, nem létezel..
Hiszel az égben?
Hiszel a Földben?
Még nehéz a választás.
Hiszel a Napban?
Hiszel a kedvben?
Csak te dönthetsz, senki más.
Hiszel az életben?
Hiszel a halálban?
Hogy nem létezik véletlen?
Hogy úgy sodródsz az árral?
Hogy az igazak is hazudnak,
A bűnösök is szeretnek,
A gazdagok is lopnak,
A szépek sose felednek?
Hiszed, hogy okkal vagy itt,
Hiszed, hogy ez nem igaz?
Meg tudsz ölni mindenkit,
S mégse leszel tőle rab?
Hiszed, hogy az élet rövid
Néha, mégis túl hosszú?
Hiszed azt, hogy értékes
Minden ki em mondott szó?
Hiszed, hogy hasznos
Az a szó, hogy "szeretlek"?
Vagy az is hazugság csupán
Hogy "soha el nem feledlek?"
Hiszed az álmot?
Hiszed az éjjelt?
Hiszed a verset?
Hiszed a képet?
Mikor már nem tudod, mit higgyél,
Higgy magadban, úgy éljél!
Három különdíj is kiosztásra került.
A zsűri a Kavics-díjat (kavics= kis kő) Horváth Gábornak (9/C) ítélte oda.
A lyukaskő
Új vagyok még, nem tagadom,
De nem ez az első versem, vállalom.
Volt már néhány, mint e mű,
Mellyel -talán- enyém lehet a lyukaskő.
Először nem volt semmi, mi megihletett.
Ha volt is, gondolataim gondoláján elveszett.
Aztán eszembe ötlött, mint a nagy Ő:
"Miért ne legyen téma a lyukaskő?"
Elég nagy dics az minden embernek,
S reményt adó kitüntetés egy ifjonc költőnek.
S láttam, ahogy szemem előtt szép szavak százada szöveget sző,
Mely ezer hangon zengi már:"Kell nekem e lyukaskő!"
Gyorsan előkerült zsebemből füzet, toll és papír,
S körmöltem, mint valami szerzetes, ha kódexet ír.
Törtem fejem, akár egy apró-cseprő töprengő:
"Mit is írjak, hogy enyém legyen a lyukaskő?"
"Vajon hogy fogalmazzak, esetleg egy-két szót elvegyek,
Hogy kezemből kerüljön ki a legszebb művészeti műremek?"
Fejemben ötlet-ötlet hátán jelent meg, de mind csonk, csak egy puszta tő,
De ennél több kell, hogy halljam: "Gratulálok! Tied lett a lyukaskő!"
Hisz nem jó ide bárminemű félkész vázlat,
Ahogy a galériában sem csodálják az emberek az üres vásznat.
Végül végre a szavak eszem útján törtek elő, mint egy úttörő,
És átfutott az agyamon: "Mégis lehet enyém a lyukaskő?"
Papírra vetettem, mit jónak láttam.
"Bebizonyítom, bármely csodás is a számtan,
Szebb lesz mindig az irodalom, mint holmi fejtörő,
S mi lenne a bizonyíték, ha nem a lyukas kő?"
S ím, így született e vers.
Néhol szép, néhol tán kicsit nyers.
De őszintén remélem, mint jámbor költő,
Hogy örök barátságban lesz ő, és a lyukaskő.
A legérettebb verset Kovács Ákos (12/C) írta.
Hát itt vagyok, neked küzdés az élet,
míg lánctalan talpam alatt porond csak,
nézd, táncolok, s bár paradicsom érhet,
mégsem állok be közétek bolondnak!
Tudod, nekem nem helyesli jellemem
egy rakat úri gúnyába bújt szamár,
nézd, táncolok, és lehet, hogy elesem,
de lábam legalább nem parancsra jár!
Hát itt vagyok, krumpliorral arcomon
szorítok veled bizalmasan kezet,
miközben halkan füledbe suttogom:
Higgy ma bohócnak az igazi helyett!
A leggondolatibb vers Vass Martina (11/A) alkotása.
"Napraforgó"
Keresed a helyed, hogy hol van a hon.
A mindig biztonságot nyújtó otthon.
Vajon elindulj, elmenj, hogy rátalálj?
Hisz a világ előtted nyitva áll...
De előbb gondold végig a dolgokat,
hogy nem ott vagy-e, hova sorsodat
mindig is szánta az Isten, az ég,
s így az otthont már meglelted rég.
Örülj, hogy ide születtél,
s hogy az vagy, aki lettél.
Hogy láthatod színes levelek táncát,
s a hópelyhek csatavonulását.
Minden lehullik hozzád fentről,
nézheted kintről vagy akár bentről,
s ráhullik arra az aprócska kőre.
Ott az országút mentén... a lyukaskőre.
Nézd a madarakat, hogy szállnak az égen.
Szabadok ők, s otthonuk a minden.
De te nem vagy madár, sem eső, sem szél,
téged van, kik szeretnek, bármit is tettél.
S ez az, amiért más vagy, mint ők,
Te nem vagy egyedül, mint a haragos felhők.
Ezért tudhatod, hogy az otthon ott van,
hol az ő szívük csakis érted dobban.
S ha úgy indulsz el reggel otthonról,
hogy nem álmodsz többé más honról,
s észreveszed milyen szép az élet,
hogyha eléggé pozitívan éled,
te is rájössz majd magadtól,
hogy jó helyen vagy, s holnaptól
meglátod majd az út szélén a követ.
Azt az aprócska, csodálatos, lyukas követ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése