2012. november 13., kedd

Képzési Vásár 2012.



Az idei évben november 8-10-ig  immár a sokadik alkalommal került megrendezésre az Oladi Művelődési Központban a pályaválasztási és képzési vásár. Természetesen most is részt vettünk, bemutatkoztunk, fogadtuk az érdeklődőket, kikben hiány nem volt. Pataki Ágnes tanárnő irányításával lelkes és ötletes diákjaink rendezték be az NLG standját. A laptopokon kitöltött "felvételi" tesztek alapján mindenki megtudhatta, hogy melyik képzési rendszerű osztály a legmegfelelőbb számára. Műsorokkal is készültünk. A Nyúlontúl zenekar, táncosaink, tornászaink adtak ízelítőt, bizonyítva, hogy nálunk a tanuláson kívül is van élet.
Köszönet minden szervezőnek, résztvevővőnek és segítőnek.
A vásárról  bőségesen találtok fotókat a Képtárban .



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése