2012. október 19., péntek

RAX-ALPOK






 Nemrégiben a biológia fakultáción résztvevő diákok kis csoportja Szinetárné Márkus Teréz tanárnővel az élen a Rax-Alpokban kirándult.
 A két napos túra folyamán megismerkedhettünk az Alpok élővilágával, természeti jelenségeivel és szembesülnünk kellett a hegyvidék éghajlatával is. A Bear Gryllst is meghazudtoló sziklamászás után a fennsíkon viharos szél, hideg idő fogadott bennünket. A havat természetesen mindannyian kihasználtuk: hógolyók röpködtek, a kisebb lejtőkön pedig a bátrabbak a szemeteszsák újfajta felhasználását is kipróbálhatták. Másnap zergét néztünk, pókot fogtunk, bocit simogattunk és a mesébe illő tájban gyönyörködtünk. Különleges növény- és állatfajokat figyelhettünk meg, amiket eddig többnyire csak tankönyvben láthattunk.
 Kimerülten érkeztünk haza, de őszintén kijelenthetem: minden pillanat megérte!

Érszegi Krisztina 
12/B


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése