2011. március 24., csütörtök

"Olimpiai" bajnokaink



A Nagy Lajos Gimnázium csapata a városi, megyei, majd az országos elődöntőn szerzett győzelem után sikeresen szerepelt a dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos döntőjén. A versenyt 2011. március 19-én Tatabányán rendezték, melyen az ország legjobb 8 csapata vett részt.

A 10 fordulóból álló megmérettetésen szenzációsan kezdett a Nagy Lajos Gimnázium csapata, az első 3 fordulót hibátlanul teljesítette. Ezután a csapat nyugodtan versenyezve, jelentős előnyt szerzett a riválisokkal szemben. A verseny felénél 10 pontos fölénnyel vezetett a váci, esztergomi és miskolci iskolák előtt.

A hátralévő 5 feladatból 4 ismét hibátlanul sikerült, így a 10-ből 7 feladatot helyesen oldottak meg, és a megszerezhető 183 pontból 169 pontot gyűjtve 93 %-os összteljesítménnyel megszerezte az első helyet.

Ezzel a győzelemmel tanulóink részvételi jogot szereztek a nyári Balaton parti olimpiai táborban való részvételre.


Nagy Lajos Gimnázium csapata:

Hargitai Bálint

Gasztonyi Ádám

Gálos Tas Csongor

Terták Dániel

A csapat valamennyi tagja a 10/C osztály tanulója.

Felkészítő: Németh Attila tanár úr

A 2010/2011-es tanév feladatanyaga:

- Az 1936-os berlini olimpia magyar és nemzetközi / 1-6. hely/ pontszerzői

- A 2010-es I. Ifjúsági Olimpia magyar eredményei és versenyzői

- A magyar férfi gyeplabda, női és férfi röplabda és vízilabda csapataink olimpiai szereplése

- A MOB története

GRATULÁLUNK !!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése