2017. november 15., szerda

Rock, élmény, irodalom


 Dr. Beck Zoltán a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romológia Tanszékének adjunktusa, a 30Y zenekar frontembere tartott rendhagyó, élménypedagógiai órát a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Az előadás a Holdosi József emlékére szervezett konferencia keretein belül került megrendezésre. Az tanóra interaktív jellegű volt, a diákok és a közönség aktív részvételével, hogy életközeli szituációkon keresztül ismerkedjünk meg a roma irodalom jelentős alkotóival és műveikkel. Zoli az előadás kezdetétől a végéig lekötötte a hallgatóságot, hiszen a fiatalok nyelvén szólva, közvetlenségével magával ragadta a jelenlévőket. Csoportmunka keretében egy adott műből kapott idézetet kellett feldolgozni a diákoknak az előadónk otthonából származó különböző tárgyak (illatok, emléktárgyak, stb.) segítségével, és egy rövid történetet kitalálniuk ezekkel kapcsolatban. Miközben a csoportok a feladataikon dolgoztak, a többieknek Beck Zoli az ember és a mű kapcsolatáról, a roma irodalom periferikus helyzetéről beszélt. Miután mindenki végzett a feladattal, a csapatok előadták, hogy milyen történetet hoztak létre az idézet és a kölcsön-tárgyak kölcsönhatásából: ezt vetette össze Zoli az eredeti művel és annak cselekményével, amelyből a kiragadott idézet származott. A rendhagyó óra mindenki számára pozitív élmény volt, hiszen a 30Y frontembere olyan atmoszférát teremtett, hogy nem lehetett nem odafigyelni arra, amit mondott, és olyan könnyedséggel beszélt nagyon komoly dolgokról is, hogy nem éreztük tehernek: ellenkezőleg, szórakozásnak tűnt a tanulás.

Vekszli Anna 12/A
/ Az alsó képen ő látható B.Z.-val, míg az fenti képen Mákos Rebeka 12/A és ikertestvére, aki a KDG-be jár.)

1 megjegyzés: