2017. november 8., szerda

Kapuk

KIÁLLÍTÁS A KÖNYVTÁRBAN


A “KAPU” KIÁLLÍTÁSHOZ

A 9.évfolyam első rajzos feladata a Kapu tematikával foglalkozik.
Aktuális a téma hiszen iskolánk új tanulói most lépnek át életük egyik fontos határvonalán, új környezetbe kerülnek, nagy tervekkel jönnek hozzánk  valami újnak , valami másnak lesznek részesei.
Sokszor állunk kapuk előtt várakozva, tudva mi fogad odaát és bizonytalanul, találgatva is, mi lesz ha kinyílnak.
A kinn és benn fogalma nem csak fizikailag  hanem  szellemi terekben is értelmezhető.
A kapukon való áthaladás dicsőséget hozhat, jelentheti  a változás megszületését, szép példái  ennek a diadalkapuk.
A kapu áttöri a falakat, és a nagykapuk mellett gyakran ott vannak a kiskapuk is.   

  A teljesség igénye nélkül néhány kapuhoz köthető szimbólika.
Mindenki ismeri a keresztény vallásban meghonosodott pokol kapuja, vagy a mennyország kapuja kifejezéseket. A Pokol kapujának leghíresebb leírása Dante Isteni Színjátékában a Pokol III. énekének kezdete. Jézus Krisztus jelképeként az üdvözülés egyedüli lehetőségét fejezi ki: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül.”
Az ókori Keleten és a keresztény középkorban egyaránt szimbólikus jelentésük volt a gonosz behatolása ellen felállított kapuvédő szobroknak, amelyek isteneket, mitikus állatokat, őrző démonokat ábrázoltak.
Az antik nézetek szerint az alvilágot szintén kapu zárja el, amelyen a temetetlen holtak nem juthatnak át, ezért kéri Patroklosz lelke Akhilleuszt, hogy temesse el: „…jussak Hadész kapuján túl”.
A rómaiak számára a Janus-templom kapuja nyitottan a háborús állapotot, zártan pedig a békét jelképezte.
A Mithrasz-kultuszban az ég hét zónájának kapui az üdvözülés különböző szakaszaiba való áthaladást fejezik ki.
A taoizmusban a kozmikus kapuk működése a világegyetem öntörvényű működési rendjére utalnak: „Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak, nyugalmasak és békességesek.”
A zsidó hagyományban a városkapu az egész közösség számára szent hely, a királyok bíráskodtak itt :„Juttassátok diadalra az igazságot a kapuban.”

Gimnáziumunk tanulóinak képein sokszor jelenik meg a szivárvány mint a színek tobzódása, az élet öröme  a “carpe diem” érzés kifejezéseként. Színes ív az égen könnyű az asszociálás  egy kapura. Megjelennek vágyak, álmok a kapukon túl,  megjelennek ellentétek a kapuk két oldalán.

Nézzük meg ezeket a kapukat, haladjunk át rajtuk képzeletben és ha kedvet kapunk, folytassuk a sort: Paradicsom kapuja, Pokol kapuja, Napkapu, Csillagkapu, Dimenziókapu, a Felnőttkor kapuja, Életkapu, Halálkapu, Álomkapu, Aranykapu, Születéskapu,Tudás kapuja, a Titkok Kapuja, az Érzékelés kapuja.......

Loblerné Enyedi Zsuzsanna szaktanár













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése