2016. november 14., hétfő

MOZI, MOZI, MOZI, MOZI!!!

HATÁRSÁV
1956 EMLÉKEZETE KÖZÉPISKOLÁSOKNAK

FIATALOK FORRADALMA FILMKLUB
AGORA–Savaria Filmszínház

Az előadások ingyenesek. Az első előadás időpontja: november 22., kedd 15.00.
Minden előadás – összesen nyolc – kedden lesz. A filmek előtt Katona Attila történész és Vágvölgyi András médiapedagógus mond bevezetőt.



1956 nagyrészt a fiatalok forradalma volt, ezért is ajánljuk 60 évvel később elsősorban középiskolásoknak a Fiatalok Forradalma Filmklub elnevezésű vetítéssorozatunkat. Ez az a korosztály, amelynek már a szülei sem tudnak beszámolni az 1950-es évek magyarországi légköréről, valamint a forradalom eseményeiről, csak a nagyszülők elbeszéléseire, vagy a történelemórákon hallottakra hagyatkozhatnak.

A filmklub elsősorban a középiskolás diákok történelmi ismereteinek elmélyítését szolgálja hét nagyjátékfilm és egy dokumentumfilm segítségével.

A filmvetítések előtt dr. Katona Attila egyetemi docens, a Nyugat-magyarországi Egyetem Történet- és Társadalomtudományi Intézetének vezetője, valamint Vágvölgyi András médiapedagógus tart bevezető előadásokat a korszakról, a forradalom budapesti, valamint vidéki eseményeiről, a megtorlásról, illetve a forradalmat megelőző és követő évekről, valamint a vetítésre kerülő alkotások keletkezéstörténetéről és kritikai értékeléséről.

A filmklub sorozat keretében műsorra tűzünk három új, a témával foglalkozó, Köbli Norbert forgatókönyve alapján készült ún. 50-es évek trilógiát. Ezek közül a Szabadság különjárat 1956-ban, de még a forradalom előtt (szombathelyi vonatkozása, hogy az alkotás a Budapest–Szombathely-légijárat eltérítésével foglalkozik), A vizsga a forradalom leverése után egy évvel, míg A berni követ Nagy Imre és márítrtársai kivégzését követően játszódik.

A Mansfeld és a Kolorádó Kid az 1956-os forradalommal és az azt követő időszakkal foglalkozó játékfilmek, melyek főszereplői fiatalok voltak. A szabadság vihara a magyar eseményekkel, illetve a melbourne-i olimpiai vízilabdatorna elődöntőjének magyar-szovjet mérkőzésének drámai történetét meséli el.
A sorozatot végül két klasszikus feldolgozás, az Eldorádó és a Szerencsés Dániel című filmek zárják.
           
           

Fiatalok Forradalma Filmklub


2016. november 22. (kedd) 15.00
Szabadság különjárat (12) 56’
1956 nyarán, három hónappal a forradalom kitörése előtt három mindenre elszánt magyar fiatal a disszidálás akkoriban merőben szokatlan módját választja: eltérítik a Budapest–Szombathely-légijáratot, és a fedélzeten tartózkodó ÁVH-s tisztet semlegesítve Ingolstadtig kormányozzák a gépet. Ezt a hihetetlen, ám igaz történetet meséli el a film.

2016. november 29. (kedd) 15.00
A vizsga (12) 90’
 A zűrzavaros októberi események után az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért egytől-egyig próbára teszi azok lojalitását a rendszerhez. A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung Andrásnak (Nagy Zsolt) éppen a szenteste hozza el ezt a bizonyos vizsgát: nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából többek között atyai tanítómestere, Markó Pál (Kulka János) figyeli, és értékeli minden tettét, minden mondatát. Ha András ezt tudná, valószínűleg nem éppen ezen a napon találkozna konspirált lakásán az eddig szigorúan titkolt szerelmével, Évával (Hámori Gabriella), és körültekintőbben őrizné a rábízott ügynöklistát is. A névsornak azonban lába kél, András megtudja, hogy Éva egyáltalán nem az, akinek hitte, és lassan az is kiderül, hogy senki sem bízhat meg a másikban.

2016. december 6. (kedd) 15.00
A berni követ (12) 76’
Napra pontosan két hónappal Nagy Imre és mártírtársai kivégzése után a Magyar Népköztársaság berni követsége ellen két magyar emigráns fegyveres támadást hajtott végre. Az indíték homályos, bár helyi lapértesülések szerint Nagy Sándor és Papp Endre a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarta megszerezni a magyar nagykövet túszul ejtésével. Ugyanakkor bizonyos forrásokból kiderül, hogy a támadók a megtorlások elleni tiltakozó, figyelemfelkeltő, demonstratív akciónak szánták fellépésüket. Céljukat tulajdonképpen elérték, mert heteken keresztül a külföldi sajtó napirenden tartotta a támadás – és ezáltal a levert forradalom – ügyét, hiszen nemcsak a nemzetközi politika, a diplomácia, de a helyi képes újságok is több alkalommal foglalkoztak a témával.

2016. december 13. (kedd) 15.00
Mansfeld (12) 122’
Két évvel a forradalom után, a tizenhét éves Mansfeld Péter (Fancsikai Péter) a Széna-téri emlékeitől „megfertőződve” a felkelés újraélesztéséről és bebörtönzött sógora kiszabadításáról ábrándozik. Barátaival és a nála idősebb Blaski Józseffel elkövetett gyerekes csínyeik kamaszos balhékkal és apró köztörvényes bűnökkel keverednek. Sorsuk akkor pecsételődik meg, amikor elrabolnak egy őrségben álló rendőrtörzsőrmestert (Seress Zoltán). A fiúk később vizsgálati fogságba kerülnek. Mansfeld Péter, hogy mentse a már életkora szerint súlyosan büntethető Blaskit és a többieket, a kihallgatások során mindent magára vállal.

2017. január 24. (kedd) 15.00
Kolorádó Kid (12) 96’
Kreuzer Béla lóverseny- és szerencsejáték-kedvelő rakodó 1959-ben csalárdmód jelentős nyereményhez jut a „lovin”, este a galerijével szórakozik, de a titkosrendőrség már a nyomában van. Élettársa, Iskiné információt ad a szórakozóhely mellékhelyiségében az őket megfigyelő nyomozónak; Kreuzert még az éjjel letartóztatják. Az előzetesben derül ki: politikai ügyben, a forradalom alatt vállalt szerepéért. A cellában egy idősebb férfi a társa (Koltai), majd egy fiatal (Katkó), Moszkvában, kommunista családban született fiút tesznek melléjük. Koltai csúnyán megveri Katkót, akiről kiderül: 1956. november 4-e után az oroszoknak tolmácsolt. Koltai ezzel elnyeri Kreuzer bizalmát. Később Katkót elviszik a cellából, Kreuzer és Koltai beszélgetéseiből flashbackekben tekintünk vissza a forradalomra. Kreuzer és Iskiné a Rajk-temetésen találkoztak, elsöprő szexuális vonzódás, szerelem lett belőle, mely még az október 23-án kitörő forradalmat is háttérbe szorította egy ideig. Egy meglepő esemény után a Corvinba mennek, és csatlakoznak is az őket ott érő élmények hatására a fegyveresekhez.


2017. január 31. (kedd) 15.00
A szabadság vihara (12) 90’
1956. december 6. A melbourne-i olimpiai vízilabdatorna elődöntőjében a magyar és a szovjet csapat méri össze erejét. Alig egy hónappal a magyar forradalom drasztikus leverése után a medencében immáron egyenlő feltételek mellett politikai eseményektől feltüzelt játékosok küzdenek.
A dokumentumfilm executive producerei között található Lucy Liu és Quentin Tarantino. Az alkotók célul tűzték ki, hogy filmjük a fiatal közönség számára is világosan tárja fel az 1956 őszén a szovjet uralom alól fellázadó magyarok történetét, és tették feledhetetlenné a híres-hírhedt, véres vízilabda-mérkőzés párhuzamával.


2017. február 7. (kedd) 15.00
Eldorádó (12) 100’
1945. Teleki tér. Monori, a piac királya újrakezdi tevékenységét. Életelve: akinek aranya van, annak mindene van. Neki van. Lánya hazatér Bécsből és fiút szül. Monori két marék ékszer árán megszabadul a vejétől, az unokát ő neveli. 1950. A piac vegetál. Monori szotyolát árul és kivár. Egy rúd arannyal megmenti diftériás unokája életét. 1956. Monori szeretné külföldre juttatni lánya családját. Az aranyrudakat hátizsákba rakja. Az utcákon fegyveres harc, tankok. Monori rosszul lesz. Eljutnak a kórházba, ahol unokája kezébe nyom egy aranyrudat: szerezzen orvost.


2017. február 14. (kedd) 15.00
Szerencsés Dániel (12) 89’
Szerencsés Dániel és a barátja, Gyuri 1956-ban úgy döntenek, hogy elhagyják az országot. El is jutnak a nyugati határig, ahol a megbeszélés szerint egy szállodában kell megvárniuk a teherautót, amely átviszi őket Ausztriába. A menekülőkkel telezsúfolt szállóban még utoljára feltehetik maguknak a kérdést: menni vagy maradni?

1956-OS EMLÉKBIZTTSÁG


A programot az 1956-os forradalom
és szabadságharc 60. évfordulójára
 létrehozott Emlékbizottság támogatja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése