2016. november 18., péntek

Beszélgettünk Krisztiánnal



1) Miért indultál el a DÖK-elnöki posztért?
Már tavaly felmerült az ötlet, a DÖK-nap kapcsán. Egy elég kellemetlen helyzet alakult ki, amire a későbbiekben visszatérek. A probléma megoldása után mondta Antalovits tanár úr, hogy ilyen emberekre van szükség, és hogy örülne, ha indulnék.
Volt még egy személy, aki miatt elindultam. Ő Balázsy Máté.

2) Előéleted a DÖK-ben:
Előző iskolámban, a Neumann János Általános Iskolában is én voltam a Diákönkormányzat elnöke. Ott lehetőségem volt megtapasztalni, hogy miről is szól ez az egész, mert több városi eseményen is részt vettem.
A gimnáziumban nem volt túl sok dolgom ezen a téren, de volt egy esemény, amit az előbbiekben is említettem, ami nagyban befolyásolta a jelenlegi pozíciómat.
Volt egy osztály, ahol semmiképpen nem akartak eljönni a DÖK-napra, én pedig odamentem, és elrendeztem a dolgot egy nap alatt.

3) Terveidről röviden, prioritások:
A „szokásos” programok (például a „Szaloncukor-ajándékba” és a DÖK-nap) mellett szeretném még sokszínűbbé tenni az iskolában eltöltött időt, de vannak terveim az iskolán kívüli diákélet felpezsdítésére is.
Azt szeretném, ha a diákönkormányzat aktívan részt venne a sulirádió műsorainak szerkesztésben is (Hírek, események a világ minden tájáról, ami érdekel és feldob minket az órák között).
Szeretnék szervezni közös délutánokat, ahol a diákok megismerhetik a tanulmányok, a művészetek és a sport terén kiemelkedő és tehetséges társaikat, a sajtó meghívásával, hogy jó hírünket vigye, és a szponzorok segítségével fogadást is rendeznénk.

4) Magadról röviden, amit el szeretnél mondani, amit szeretnél, ha megtudnánk Rólad:
Szeretem a precízséget és a pontosságot. Mindent igényesen csinálok, mert ha már egyszer rászánom az időt valamire, akkor a lehető legjobban akarom csinálni.

Köszönöm a megtisztelő bizalmat mindenki részéről, szívesen fogadok bármilyen ötletet, bármilyen programmal kapcsolatban.

Köszönjük a beszélgetést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése