2009. december 18., péntek

A kulisszák mögött

December 14-én, hétfőn különös élményben volt része iskolánk "csigapadosainak". A Weöres Sándor Színház műsorára a Láss Csudát című darabot tűzte ki.


Darab, vagy beszélgetés? A színház után kérdések sora merült fel szinte mindenkiben, bár a cél ezek megválaszolása lett volna. Miért is jöttünk most ide? Hogy a kulisszák mögé nézzünk? Hogy megtudjuk, ki kicsoda a színházban? De hiszen mi már nem először jöttünk ide! Mi már tudjuk, ki kicsoda itt, mi már felismerjük a színészeket, már emlékcsokorrá gyűltek össze a színházlátogatások.
Tulajdonképpen mi volt a célja a Láss Csudátnak?
 Emlékszem, a színház felépítését, működését, a dráma jelentőségét még 9. osztályban, Szántó Ágnes tanárnő tanította meg nekünk. "Antigonésat" játszottunk Devecsery Lászlóval tánc és dráma órán, fogalmazást írtunk saját véleménnyel, magoltuk a "ciókat" (akció, dikció, szituáció), az epeiszodionokat, alkalmaztunk ionicus a minoret, ionicus a maioret, meg a jó öreg choriambust. Verslábak, drámaszerkezet, a harc és a jellemek, tragédia, komédia. Akkor tananyag volt, most a szórakozás része lett. Már megint a színház varázsa! Mennyivel más tankönyvből tanulni, és vizuálisan a részévé válni valaminek!
Persze más a görög, és a 21. századi dráma, de az alapok már Kr. e. 5. századtól szilárdan állnak. Előszöris kell egy színház. Kell egy rendező, egy darab, és a színészek. Kellenek asszisztensek, súgó, emberek akik felelősek a jelmezért, a koreográfiáért, a sminkért, a hajért, és minden olyan apró, mégis akár kulcsfontosságú mozzanatért, amiből összeáll A SZÍNHÁZ.
A legfontosabb azonban - ezt Jordán Tamás többször is hangsúlyozta- A KÖZÖNSÉG. Közönség nélkül nincs színház! Hát persze, a közönség! Mi, diákok, legyünk akár általános vagy középiskolások, felnőttek vagy idősek, a közönségben nem számít a kor, sem semmi más. Egy emberként tapsolunk, egy emberként figyelünk feszülten vagy kacagunk egy-egy poénon.
Kedden egy emberként csodálkoztunk rá a színház kulisszatitkaira, a "csigapadosok" már tudják, hogy lesz egy elképzelésből színházi előadás.





képek: vasnepe.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése