2015. október 13., kedd

OperaKaland


Október 1-én iskolánk körülbelül 20 fős kis csapata az OperaKaland  programnak köszönhetően Budapestre kirándult. Csordás Rita tanárnő szervezésével a művelődni vágyó 11. és 12. évfolyamos diákoknak lehetősége nyílt részt venni az Erkel Színház egyik előadásán.

Most a West Side Story-t tekinthettük meg. A musical korántsem ódivatú, fiataloknak szóló történetével, dalaival és tánckoreográfiáival remek szórakozást nyújtott számunkra. 
A nap elején egy kis dunai hajókázásra is volt időnk, sőt (mint egy rögtönzött töri óra) megnéztük a Parlament körüli tér történelmi emlékeit. Az előadás után mindenki „megebédelhetett”, illetve vásárolgathatott az Aréna Plázában. 7 órakor érkeztünk Szombathelyre, így a hazajutás senkinek sem okozott gondot. Talán mindenki nevében mondhatom, hogy a nap nagyon jó hangulatban telt.
Mayer Alexandra 12/A


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése