2015. január 20., kedd

Eliána kedvenc versei


2014. december 14-én került megrendezésre harmadszorra a Balogh József Versmondó Verseny, ami egy vasárnapi napra esett. Reggel kilenc órára kellett odamennem. Őszintén szólva nem izgultam, ami egy kicsit furcsa volt. Mikor megérkeztünk a verseny színhelyére, a Weöres Sándor Színházba, egy kedves hölgy várt az aulában, akinél sorszámot kellett húzni. Itt megtudtam, hogy az idei évben jelentkeztek a legtöbben, pontosan 30 induló volt, Vas megye egész területéből. Nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy a harmincadik sorszámot már kihúzták, ugyanis eddig majdnem minden versmondó versenyen a végén szavaltam. Pechemre a 29-es számot húztam ki. A versenyt óvodások nyitották meg Balogh József versekkel, majd pedig a Tarisznyások muzsikusaitól hallhattuk a költő műveit megzenésítve, melyeket Puskás Tivadar polgármester beszéde követett. Mindezek után nekivágtunk a küzdelemnek. Minden versenyzőnek kettő verssel kellett készülnie. Első körben egy szabadon választott verset adtunk elő. Én Bencze Imre: Édes-ékes apanyelvünk c. verséből vittem részletet, ami az egyik kedvenc versem. Miután mindenki elmondta a szabadon választott művét, a zsűri elvonult tanácskozni. Ez alatt ismét a Tarisznyásokat hallhattuk, kint az aulában pedig egy kis elemózsiával és vízzel láttak el bennünket. Közben aki akart, elmehetett a színházi körbevezetésre. A zsűri hosszas tanácskozása után visszamentünk, és ekkor kiosztottak mindenkinek egy emléklapot, ami bizonyította, hogy részt vettek a versenyen. Emellett elárulták azt is, hogy ki az a kilenc versmondó, aki tovább jutott a következő fordulóba, ahol egy Balogh József verset kellett előadni. Itt már eléggé izgultam, egy picit bennem volt az érzés, hogy ez most nem fog sikerülni. Ám de nagy meglepetésemre bekerültem a kilenc előadó közé, így hát elmondhattam Balogh József: Lenn és fönn című alkotását. Ezt követően a zsűri ismételten elvonult tanácskozni, de ez már rövidebb ideig tartott. Utána következett az eredményhirdetés. A végeredmény a következő lett: 5 bronz-, 3 ezüst-, és 1 arany minősítés született. Eleinte fel sem tudtam fogni, hogy én voltam az az egy, aki arany minősítésben részesülhetett. Nagyon boldog voltam. A felkészülésben segítségemre volt Nagy Attila tanár úr. Köszönöm.
Bödei Eliána 10/C

GRATULÁLUNK!!!

Balogh József: Lenn és fönn

Mókuskerék, óriás,
idelenn a föld csodás,
fönn pedig a tiszta ég
karjában a messzeség.
Lenn az erdő látható,
meg egy rét, egy gyors folyó,
fönn a Hold van közelebb
és a nyári nagymeleg.
Lenn szalad a fürge nyúl,
fönn az égbolt beborul,
itt vén csiga vánszorog,
ott a felhő-vándorok:
szél-terelte kis csapat,
s minden csak egy pillanat,
mert a kerék meg nem áll,
látja poros héthatár,
fordul, lesi sok gyerek,
nékik napfényt képzelek.

Lentről „föntet” álmodunk,
fentről szétszáll szólt szavunk,
és az óriáskerék
nem rest gép, oly’ derék,
egyre pörgi útjait,
ott a fönn van, s lenn van itt!




Bencze Imre írása "ékes-édes" anyanyelvünkről , nemcsak Elianának,  nekem is az egyik legkedvesebb versem.
Katt az alábbi videóra, ahol Sinkovits Imre tolmácsolásában hallhatjátok:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése