2014. június 13., péntek

Nyári önkéntes munka

Szerda délelőtt a könyvtárban Dr. Asbóth Mária családjogász volt a vendégünk. Az érdeklődő 9-10.évfolyamos tanulóinknak ajánlott a nyárra önkéntes munka lehetőségeket.  Hangsúlyozta, büszkék lehetünk arra, hogy iskolánknak és a Máltai Szeretetszolgálatnak hosszú, közös múltja van, a jövőben pedig  a 9-10. évfolyam lesz az együttműködés bázisa. Különösen büszkék lehetünk arra, hogy immár évek óta különösen karácsonykor rekordmennyiségű adományt gyűjtöttek össze az "enelgések". Kozma  Imre atya köszönő oklevelét Kovács Béláné tanárnő vette át, aki  fáradhatatlan szervezője lelke a "máltais" gyűjtésnek. (ld. 2014.04.01. bejegyzésünket)       
Hallottunk a Szeretetszolgálat múltjáról is. Közel 900 éves, a Máltai Lovagrenden belül jött létre, 1989 óta Magyarországon is működik. Keresztény szervezet a szeretet és a szolgálat jegyében.
Az önkéntes munkák, melyekre nyáron jelentkezni lehetne:
-  beteg, kórházban gyógykezelésen lévő gyermekek látogatása;  felolvasás, közös játék
- "Csellengő program"; a lakótelepek játszóterein nyaranta  "csellengő" gyerekeknek programok szervezése, pl. mozi, játék-, sportvetélkedők, pizzázás.
Jelentkezni a Vasi Diák Közösségi Szolgálatnál lehet www.vdksz.hu 
Dr. Asbóth Mária, aki több évtizede dolgozik a Máltai Szeretetszolgálatnál,  a szeretet és a szolgálat kapcsán Albert Schweitzert idézte búcsúzóul:
" Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni."

Fotó: Singer Erik 9/D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése