Végigjártátok az épületet. Eltöltöttek itt 4 évet és már minden lépcsőfordulóhoz, radiátorhoz és folyosóhoz köt valami titeket. Beteljesült és még meg nem valósult álmok, vágyak, csalódások, apró emlékek. A gimnáziumi szerelem, egy hosszú életű barátság kezdete. Egy megmagyarázhatatlan érzés.
És most itt álltok, és erősebben érzitek ezt, mint valaha. A történetetek fordulóponthoz érkezett. Vártátok, és most mégis összeszorul a gyomrotok, h arra gondoltok, mi vár rátok. Egy új ajtón készültök belépni, pedig az előzőt szinte még be sem csuktátok. Elengeditek ezért egy percre a kilincset, és visszanéztek a még résnyire nyitott ajtón.
Magatokat látjátok, ahogy 4 évvel ezelőtt átléptek egy küszöbön. Az arcotokon félelemmel vegyes kíváncsiság, és beléptek egy nagy, sárga épületbe. Várakozással teli és vidám arcok mosolyognak rátok. Mintha mindenki azt mondaná, „Te már ide tartozol, befogadunk!”. És érzitek, hazataláltatok. Hiszen ezt akartátok. Idetartozni. Ízig-vérig ’nagylajosos’ diák lenni.
Aztán látjátok magatokat bemenni az első németórátokra, megismerni a legjobb barátaitokat, elmenni a másodikas osztálykirándulásotokra. Látjátok, ahogy tavaly még tervezgettétek a programjaitokat az érettségi szünetre.
Akkor még nem értettétek, hogy miért láttok rohanó negyedikeseket és aggodalmat az arcokon. Miért idegesebbek napról napra és miért nem érnek rá semmire. Úgy gondoltátok, hogy veletek ilyen sosem fog történni. Hogy nem érnek majd csalódások, és hogy az élet csak jókedvből és szabadidőből áll. Úgy gondoltátok, „én majd megmutatom, másképp is lehet.”
Már tudjátok, a többieknek van igaza. Amíg ide jártatok, számtalan élményben volt részetek. Jóban, rosszban egyaránt. De megértettétek, ezekre is szükségetek volt, hogy azzá váljatok, akik ma vagytok.
Megértettétek. A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszíteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké, és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.
Az iskola diáksága nevében ezeket a sorokat kapjátok útravalóul. Befejeztétek a gimnáziumot, kirepültök innen, de tanáraitok és fiatalabb barátaitok mindig visszavárnak titeket. Fogadjátok ezért sok szeretettel a következő kis meglepetést.
( Horváth Anna 11/A )
Márai Sándor : A feladatról és a pillanatról
Vigyázz arra, hogy ne mulaszd el a pillanatot, amely csak a te pillanatod, műved kivitelének végzetszerűen kijelölt időszaka. Kényelem, szöszmötölés, gyávaság, lustaság néha késleltetik feladatod kivitelét, noha szíved mélyén tudod jól, hogy az idő telítve van azzal, amit rajtad keresztül el akar mondani, s egy pillanatot sem mulaszthatsz, mert elmondja más helyetted, s nem úgy mondja el, ahogyan te jónak és igaznak hiszed. Tudományban, művészetben, irodalomban, közéletben vannak ilyen sürgető pillanatok, mikor egy igazság megérett és ki kell mondani. S ha úgy érzed, végzetesen éppen téged jelölt ki e feladatra a sors, ne késlekedj, mint a rossz színész, aki elmulasztja a jelenet végszavát.
Nemcsak műved van, az idő is van. S az időn belül meg van a te pillanatod, melyet nem szabad elmulasztani.
( A ballagásról készített képek, melyeket Rónay Viktor tanárúrnak köszönhetünk, a könyvtár 1. gépén megtekinthetők. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése