Január 16-án találkozhattak az olvasók Dragomán György íróval a Weöres Sándor Színházban, Máglya című új könyve kapcsán. Beszélgetőtársai Jordán Tamás, a színház igazgatója és Lévai Balázs irodalmár voltak. Az estről (a fenti címmel) közölt írást vasárnap a vaol.hu.
http://vaol.hu/kultura/a-maglya-magiaja-olyan-mint-a-rozsa-minden-szirom-megvan-csak-nem-mindjart-a-helyen-1673141
2015. január 20., kedd
Jónak lenni jó érzés
Iskolánkban december 19-én, pénteken - a téli szünet előtti
utolsó tanítási napon - minden az adventi készülődésről szólt. A diákok
többsége vidám játékokkal, kézműves foglalkozással, szórakoztató
programokkal múlatta az időt, készült az ünnepre, a téli szünetre.
A ráhangolódásnak azonban van egy másik formája is. A karácsonyi
ünnepek közeledtével sokkal fogékonyabbak vagyunk a jó cselekedetekre, keressük
a lehetőségét a lelki készülődésnek.
Gimnáziumunk diáksága - a
Diákönkormányzat kezdeményezésére - idén is segítő kezet nyújtott a
rászorulóknak. A december elején lezajlott gyűjtésbe sok diákunk
bekapcsolódott. Akinek lehetőségei engedték, az 400 Ft-ot ajánlott fel jótékony
célra, melyből tartós élelmiszereket vásároltak az iskola diákjai, szüleik segítségével.
Az összegyűlt adományokból támogattuk az Erdélyi Magyarokért Közhasznú
Alapítvány - Angyalok a Mezőségen 2014 elnevezésű akcióját, és a Magyar Máltai
Szeretetszolgálaton keresztül részesültek a szombathelyi rászoruló
nagycsaládosok és nyugdíjasok is.
Gimnáziumunk nyolc diákja,
a 10.A osztályból arra vállalkozott, hogy elkíséri adományainkat és segíti a
Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi segítő akcióját december 19-én az
adományosztó ünnepségen. Elsőként a Gagarin utcai óvodások kedveskedtek énekkel,
játékos műsorral, majd a Mesebolt bábszínház művészei hoztak
ajándékképpen egy verses, zenés előadást a jelenlévő családoknak és
nyugdíjasoknak.
A műsorokat követően
került sor az adományok átadására. A lányok a csomagok kiosztásánál
segédkeztek, a fiúk a szervezésben és a lebonyolításban kaptak feladatot.
Kettős érzéssel jöttünk
haza. A rendezvényen segíteni nehéz volt, néha szívszorító, de mégis: jó érzés
volt jónak lenni. Márpedig jót tenni máskor is lesz lehetőségünk.
Sok a tennivaló és kevés a segítő kéz. Azonban ha valaki - akár csak az ünnepek
táján - megtapasztalja ennek örömét, az máskor is keresni fogja az
alkalmat.
A MAGYAR MÁLTAI
SZERETETSZOLGÁLAT KÖSZÖNETÉT TOLMÁCSOLJUK MINDEN DIÁKNAK ÉS TANÁRNAK, AKIK
BÁRMILYEN ADOMÁNNYAL SEGÍTETTÉK A RÁSZORULÓKAT.
A beszámolót Derhán Ilona tanárnőnek köszönhetjük.
2015. január 14., szerda
Meghívás és felhívás
Volt diákunk, Rozmán Kristóf, a NYME SEK magyar nyelv és irodalom szakos végzős hallgatója küldte a fenti plakátokat.
Biztatom a verseket kedvelőket, hogy fogadják el a meghívást, és nézzék/hallgassák meg az Érintők műsorát.
Annak, aki a felhívásnak szeretne eleget tenni, fontos tudni, hogy csak olyan műveket küldjön Kristófnak, melyek még publikálásra nem kerültek. A kötet célja, hogy a szombathelyi fiatalok irodalmi alkotásait a nagyközönség elé tárja.
2015. január 8., csütörtök
Tetten ért szavak
Némethy Zsófia, blogunk munkatársa (fotó jobbra, kicsit lejjebb) 2014.október 17-19-én részt vett
Sátoraljaújhelyen, az "Édes anyanyelvünk" verseny országos döntőjén. A
verseny szóbeli részében négy megadott téma közül lehetett választani
és húsz perc felkészülési idő után három percben kellett róla beszélni.
Zsófinak a "társaságban mégis egyedül" című téma tetszett meg.
A verseny után Balázs Géza nyelvész 10 versenyzőt választott a mezőnyből ( ami 40-50 fős volt) és felajánlotta, ha elküldik neki e-mailban az előadott szövegüket, az hallható lesz a Kossuth Rádióban az általa szerkesztett-vezetett "Tetten ért szavak" műsorában. Zsófi is a kiválasztottak között volt. Számára ez volt az igazi jutalom.
Kossuth Rádió 2014. december 17. Katt az alábbi linkre.
http://picosong.com/5EW2
A verseny után Balázs Géza nyelvész 10 versenyzőt választott a mezőnyből ( ami 40-50 fős volt) és felajánlotta, ha elküldik neki e-mailban az előadott szövegüket, az hallható lesz a Kossuth Rádióban az általa szerkesztett-vezetett "Tetten ért szavak" műsorában. Zsófi is a kiválasztottak között volt. Számára ez volt az igazi jutalom.
Kossuth Rádió 2014. december 17. Katt az alábbi linkre.
http://picosong.com/5EW2
Dragomán György : Máglya
című regénye nemrég jelent meg.

Már el is olvastam, mert nagyon vártam a folytatást az előző könyve "A fehér király" után. Nem csalódtam, bár ez utóbbi is fajsúlyos olvasmány.
Az alábbi - ma megjelent Vas Népe- cikk is ajánlja olvasásra.
+ találkozhatunk az íróval is jan.16-án a Weöres Sándor Színház népszerű "Kötelező olvasmány " estjén.
http://vaol.hu/kultura/emma-en-vagyok-1670865
Ps.: Dragomán György egykori diákunk, 1992-ben érettségizett. Édesanyja Tiszai Katalin, a magyar irodalom és nyelv tanáraként éveken át kollégánk volt.

Már el is olvastam, mert nagyon vártam a folytatást az előző könyve "A fehér király" után. Nem csalódtam, bár ez utóbbi is fajsúlyos olvasmány.
Az alábbi - ma megjelent Vas Népe- cikk is ajánlja olvasásra.
+ találkozhatunk az íróval is jan.16-án a Weöres Sándor Színház népszerű "Kötelező olvasmány " estjén.
http://vaol.hu/kultura/emma-en-vagyok-1670865
Ps.: Dragomán György egykori diákunk, 1992-ben érettségizett. Édesanyja Tiszai Katalin, a magyar irodalom és nyelv tanáraként éveken át kollégánk volt.
2015. január 2., péntek
A mi iskolánk - Egykor és ma

Számomra nagyon kedves és érdekes a nyugat.hu "Szombathely régen és most" rovata. A legújabb összeállítás iskolánk épületének történetével foglalkozik. Megosztom Veletek is.
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/szombathely_regen_ma_va
ok_intezete_nagy_lajos_gimnazium
2015. január 1., csütörtök
B.Ú.É.K.
Devecsery
László:
Szilveszteri
bohóságok
szóra nyílik szája,
bárcsak teljesülne
minden kívánsága:
- Lányok mindig nevessenek!
- Fiúk bajuszt növesszenek!
- Asszony, férfi boldog legyen,
másnak rosszat sose tegyen
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


