2011. január 21., péntek

Magyar Kultúra Napja az NLG-ben 2010.01.20.





















dedivideo(2011/I.)


2011. január 20-án iskolánkban a Magyar Kultúra Napjával kapcsolatos rendezvényt szerveztek a tanulók Gájer Zsuzsanna tanárnő vezetésével. A műsorvezető szerepét Gyimesi András diák önkormányzati elnök töltötte be.

A kétszer 15 perces szünettel tagolt műsor rövid köszöntője után egy vetélkedő következett, mely végigkísérte az egész programot. Híres magyar költők megzenésített műveiből láthattunk részleteket, melyek alapján meg kellett nevezni a költőt, a mű címét, ill. az előadót. Volt dalfelismerés, melyben pluszpontot lehetett szerezni, ha a helyes választ adó a dal refrénjét elénekelte. Így kerülhetett sor egy fergeteges Király L. Norbi-paródiára is. Hallhattuk Geszti Péter Magyarország című dalát is, igaz nem Oláh Ibolya előadásában, hanem Prisznyák Anna szavalatában. A film témakörben a Meseautóval kapcsolatos kérdéseket kaptunk, s egy rövid prezentációban megismerkedtünk hazánk néhány neves színészével, rendezőjével. Egy keresztrejtvényt is ki kellett töltenünk, majd egy gyorsasági verseny következett: lehető legtöbb rajz-és bábfilmet kellett felsorolnunk. Mindeközben villámkérdésekkel is bombáztak minket, melyekkel pluszpontokat lehetett szerezni.

Szórakoztató műsorszámokkal is kiegészült a rendezvény. Több énekes produkciót láttunk Gájer Zsuzsanna és Pulay Teréz tanárnők vezetésével, s iskolánk egy régi diákja is fellépett. Gyönyörködtünk latin-és néptáncokban, tornászbemutatóban, s a hangszeren játszó tanulókból alakult zenekar, ill. a kórus közreműködésével régi magyar mesék betétdalait hallhattuk. Felcsendültek többek között a Süsü, a sárkány, A nagy ho-ho-ho-horgász, a Mesék Mátyás királyról és a Dr. Bubó felejthetetlen dallamai. A program zárásaként a szereplők a Csinibaba című film jeleneteivel búcsúztak, az eredményhirdetés során pedig kiderült, hogy a 12. c osztály nyerte a vetélkedőt.

Pócza Gabriella 12/A


Kedves Suzy tanárnő, kedves 10/A és minden kedves szereplő!

Köszönjük a felejthetetlen délelőttöt!

ld. még

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/kulturalis_muveszeti_nap_a_nagy

http://westindex.hu/kultura/kulturnap-a-nagy-lajosban-kepgaleriaval

+ a könyvtár 1. gépén a képek mappát

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése