A modernkori olimpiák első magyar bajnoka
Hajós Alfréd (1878-1955)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az első modernkori olimpiai játékok rendezési jogát Athénnek ítélte oda. Igaz nagy vetélkedés nem is alakult ki a rendezés jogáért, mivel mindenki számára, aki egyetértett a valamikori ókori játékok felelevenítésével, modern újraszervezésével – immáron nem egy „ország” hanem a világ valamennyi állama számára – egyértelmű volt, hogy annak az első színhelye Görögország, illetve annak fővárosa Athén kell, hogy legyen. S ezt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozatában rögzítette is.
Az első modernkori játékokra (1896. április 6-15., Athén) az Osztrák-Magyar Monarchia társországa, Magyarország is „nevezett”. Kis magyar küldöttség indult szerény anyagi támogatással – a remélt 3 ezer korona helyet 1 ezer korona „segéllyel” – Görögországba. Magyar zászlót – hivatalosat -- nem kaptak, így egy feldíszített épületről „leemelve” az induló vonat kocsijának ablakán nyújtottak be egyet a küldöttségnek, melynek tagja volt egy fiatal műegyetemi hallgató, Hajós Alfréd, született Guttmann Arnold, aki akkor még nem sejthette, hogy ő lesz az aki Magyarország számára megszerzi az első olimpiai bajnoki címet, de egyben a másodikat is.
De ki is volt Hajós Alfréd, hogy alakult életútja, sportolói pályafutása?
Kemény munkával magának polgári jómódot megteremtett budapesti zsidó családban született 1878. február 1-jén és már fiatalon elsajátította az úszás „tudományát”, testvéreivel – Henrik, József és Miklós -- együtt, amelynek talán oka lehetett az is, hogy édesapjuk fiatalon dunai vízi baleset áldozatává lett.
Az érettségit követően a budapesti József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett, építészmérnöknek készült. A mindennapi óralátogatások előtt már a korai órákban számos hosszt hagyott maga mögött a Rudas fürdőben és más uszodákban csak azt követően indult az egyetemre.
Még nem volt tizennyolc esztendős, amikor a Magyar Úszó Egyesület tagjaként 1895. július 28-án Siófokon megnyerte a 100 méteres gyorsúszás versenyét majd azt követően Bécsben, 1895. augusztus 4-én a nem hivatalosnak tekintett Európa bajnokságon diadalmaskodott ugyanezen a távon.
Szeptemberben elkezdett műegyetemi tanulmányai után röviddel a Magyar Úszó Egyesületből a Budapesti Torna Clubba (BTC) lépett át és ott folytatta a versenyzést. Utóbbi egyesület befolyásos elnöke Iszer Károly járt közbe az 1895-ben létrejött Magyar Olimpia Bizottságnál, hogy Hajós Alfréd is indulhasson az Athénban megrendezésre kerülő olimpiai játékokon.
Az athéni olimpiára készülve -- 1896. március 9-én a Rudas fürdő kis fedett medencéjében megrendezett próbaversenyen mind a 100 mind az 500 méteres gyorsúszást megnyerte -- és a versenyre utazók közé bekerülve négy hét „szabadságot” szeretett volna kérni a Műegyetemen építészeti karának dékánjától, a szigoráról közismert Ilosvay Lajos professzortól. S most adjuk át a szót, illetve a leírtakat Hajós Alfrédnak!
„Titokban azt reméltem, hogy ő is tudomást szerzett az olimpiai játékokról s így feleslegesnek fog tartani minden magyarázatot. De keservesen csalódtam, mert amikor elmondtam látogatásom célját, a professzor felugrott asztala mellől s összeráncolt homlokkal mérgesen kiáltotta, hogy csak léha emberek sportolnak, amikor tanulniok kellene. – ’Az ivás, a kártya, a tánc és a sport nem vezethet jóra! Most pedig elmehet’ – ez volt a ’bíztató búcsúztatás’, amellyel utamra bocsájtott.”
A kis létszámú magyar küldöttség – hét versenyző utazott mindössze Görögországba -- hosszú vonatút után érkezett meg Athénban, ahol a versenyek első napjai során már figyelemre méltó eredmények születtek. A magyar a csapat „tarsolyába”második, harmadik és negyedik helyezések kerültek. Olimpiai bajnoki cím azonban még nem volt.
Talán az úszás, gondolhatták reménykedve a csapat tagjai, az ott lévő sportvezetők, újságírók, amikor is 1896. április 11-én sor került az úszóversenyekre az Athéntól távolabb lévő tenger Zea nevű öblében.
S hogy miként zajlott a verseny? Szóljon arról ismét a résztvevő, a kétszeres olimpiai bajnok Hajós Alfréd!
„Eljött április 11. A nagy nap. Már egészen korán elkészültem, hogy idejében lent legyek az öbölben.
Amikor elértem a félkör alakú öbölt, ott már vagy 40 000 néző gyűlt össze, aki fagyoskodva és türelmetlenül várták a verseny kezdetét. A 100 méteres úszás starthelyét és célját mélyen az öbölben, bójákra kifeszített kötelek jelezték. A pálya tehát meglehetősen szakszerűtlen, hogy ne mondjam, primitív volt. Az öltözőktől kis gőzbárkák vittek ki a starthoz, ahol szám szerint 16-an a vízbe ereszkedtünk, és egymás mellett fogtuk a startkötelet. Balra tőlem az amerikai Wiliams, jobbra az osztrák Herschmann. Egy pisztolylövés: start!
Nem éreztem a víz borzalmas, velőig ható hidegét, csak a cél lebegett a szemem előtt, amelyet minden testi és lelki erőm megfeszítésével el akartam érni. Észre se vettem, hogy a vízben lehorgonyzott kötél lehorzsolta a mellemet, és hogy a nézők egyre hangosabb lármája jelzi, hogy beúsztunk a célba.
A hangzavarból szavak voltak kivehetők, amelyek azt kiáltották ’Zito i Ungheria!’ (Éljen Magyarország Sz. S.). És a versenybírák hajójának a legmagasabb árbocán fenségesen magasba emelkedett a mi zászlónk. A zenekar belekezdett az osztrák nemzeti himnuszba, de már az első taktusok után elhallgatott. A rá következő csendben kevesek ajkáról felcsendült a magyar himnusz. Győzelem! Győzelem!” A győztes Hajós Alfréd idő eredménye 82,2 másodperc volt.
Az olimpiai győzelemmel végződött 100 méteres verseny után következett az újabb táv, az 500 méteres gyorsúszás versenye. Azon, a korábbi nevezése ellenére Hajós Alfréd nem tudott elindulni.
Vannak, akik úgy vélik, hogy kevés volt az ideje a két verseny között, míg mások szerint inkább az 1200 méterre készült, hiszen a tenger mindössze 10-14 fokos vize okozta „kihűlés” és a testét lehorzsoló kötél okozta kisebb sérülése „ápolást” igényelt.
Az 500 métert egy osztrák versenyző, Neumann nyerte meg. Következett az 1200 méteres gyorsúszás. Hajós alaposan felkészült. Testét vastagon bekente faggyúval és a versenyzőket szállító kis gőzhajóról vízbe ugorva elindult a verseny.
Az előző verseny okozta fáradság, a víz alacsony hőfoka már-már a verseny feladására késztette Hajóst, amikor is látva, hogy nincs a közelében csónak, ami felvehetné, tovább úszott. Ellenfeleit szem elől tévesztve, a hullámokkal megküzdve sikeresen célba érkezett 18 perc 22,1 másodperces eredménnyel. Mögötte több tíz méteres hátránnyal a következő – görög – versenyző. A vízből szinte teljesen megmeredve húzták ki és akkor tudta csak meg, hogy ismét győzött. Egy nap, két verseny, két győzelem!
A díjak átadására – a győztesek ezüstérmet, olajfaágat, diplomát kaptak – 1896. április 15-én került sor, amelyeket maga a görög uralkodó, I. György király adott át.
A győzteseket a királyi palotában ebéden látták vendégül, ahol a király mindenkivel váltott néhány szót. A történet szerint, amikor Hajós Alfrédhoz ért, tőle a következőt kérdezte:
„Hol tanult meg olyan remekül úszni?” Mire a Hajós eképp válaszolt: „A vízben.” Válasza hatalmas sikert aratott.
Az olimpiai után hazaérkezve természetesen ismét a Műegyetem következett. S miként? Idézzük ismét őt, mármint Hajós Alfrédot:
„Diáktársaim ünneplése mélyen meghatott s még aznap dobogó szívvel kopogtattam Ilosvay professzor szobája ajtaján. Most is el volt merülve irataiban, fel sem tekintett s úgy hallgatta egy ideig olimpiai szereplésem történetét. Egyszerre csak éles hangon közbevágott:
’Nem érdekelnek a legendái – nem vagyok kíváncsi arra, hogy mennyit ugrott (!) a versenyen! De biztosítom. hogy annál kíváncsibb leszek arra, hogy vizsgáin mennyire felel meg a követelményeknek.’
Azt sem tudtam, hogy kerültem ki a szobájából. Két hónapig feléje se néztem se uszodának, se sportpályának. Kora reggeltől késő estig csak tanultam, s főképp a kémiával foglalkoztam s magoltam, magoltam a vegyi képletek hosszú sorát. De mire elérkezett a vizsga napja, elkeseredetten megállapítottam, hogy a vizsgaanyag nagy részét nem tudom megtanulni. Elernyedés vett erőt rajtam s ebben a hangulatban különösebb izgalom nélkül léptem Ilosvay professzor elé, amikor szólított. Diáktársaim zsúfolásig megtöltötték a termet és halálos csendben megkezdődött a vizsga. Elkészültem a legrosszabbra. A professzor közönyösen tálalta elém a kérdéseket és én egyikre a másik után feleltem. Mondhatnám: játszi könnyedséggel vizsgáztam le. Amikor az utolsó kérdésre is megfeleltem, a professzor bejegyzett valamit a könyvébe, majd felállt, felém tartott és két kézzel megrázva kezemet így szólt: ’Most pedig én is gratulálok olimpiai győzelméhez! Szívből kívánom, hogy hivatása területén is olyan sikereket könyveljen el, mint az athéni győzelmei voltak!’”
Hajós Alfréd megfogadta a professzori tanácsot. Kiváló építész vált belőle. Középületek, lakóházak és sportlétesítmények őrzik tervezői munkája nyomát. A Margitszigeti, ma már a nevét viselő Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda (1930), a Megyeri úti UTE stadion (1922), a miskolci Népkerti Sporttelep (1926) a kőszegi Bencés Gimnázium (1907/1908), a Miskolci Takarékpénztár (1909/1910), a debreceni Arany Bika Szálloda (1914) és a sor hosszan lenne sorolható Pozsony, Lőcse, Szabadka, Szeged, Kaposvár, Hajdúszoboszló…számos épületével.
Az olimpiai győzelmeit követően néhány évig még aktívan sportolt Hajós Alfréd. Az úszás mellett atletizált és futballozott. Tagja volt a BTC labdarugó csapatának, amellyel 1901-ben és 1902-ben is magyar bajnoki címet szerzett. Csatárként szerepelt az első hivatalos osztrák-magyar válogatott labdarúgó mérkőzésen Bécsben, 1902. október 12-én (Ausztria-Magyarország 5:0). 1905-ben és 1906-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség választott szövetségi kapitánya is volt.
A versenyszerű úszással már 1896-ban felhagyott. (Ma úgy mondanánk: a csúcson fejezte be versenyzői pályafutását.) 1896. augusztus 2-án Bécsben ismét „nem hivatalos” Európa bajnokságon győztes a 100 méteres gyorsúszásban és ugyanazon esztendő augusztus 20-án Lágymányoson fejezte be aktív úszói pályafutását. A 100 yardos versenyen második helyezést ért el.
A sportolói múltjának és a sport iránti elkötelezettségének is köszönhetően 1903 és 1908 között a Pesti Napló sportrovatát vezette és 1904 és 1906 között szerkesztette a Sportvilág című lapot. Ekkor már diplomás építészmérnök. Előbb Alpár Ignác majd Lechner Ödön építészmérnöki irodájában dolgozott és 1907-ben önálló irodát alapított.
Az (I.) világháborút követően számos jelentős épületet tervezett, és mint építész is eljutott az olimpiára! 1924-ben, társával Lauber Dezsővel közösen készített stadiontervük a Párizsban megrendezett olimpiai játékokon a művészeti versenyek építészeti kategóriájában második helyezést érdemelt ki. Az első helyért járó díjat nem adták ki.
Hajós Alfréd élete következő évtizedeiben is tevékeny részvevője volt a magyar sportéletnek.1921-ben vezette a BTC labdarúgó szakosztályát és csapatát vezette, később a Magyar Úszószövetség alelnöke, illetve a Magyar Olimpiai Társaság ügyvezető elnöke volt.
1945 után a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tanácsadója volt és 1947. május 4-n ő indíthatta útjára a labdát az Üllői úti FTC pályán, a magyar labdarúgás születésének 50. évfordulóján. (Magyarország-Ausztria 5:2).
1948-ban önálló építészeti irodája megszűnt. Mint tanácsadó és tervező a háború során megsérült Vajdahunyadvár és Tőzsdepalota helyreállításával foglalkozott. 1950-től 1955. november 12-én Budapesten bekövetkezett haláláig a Mezőterv építésze volt.
Földi maradványai a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben nyugszanak a Blockner család sírboltjában, a következő felirattal: „Hajós Alfréd Építőművész. Magyarország első olimpiai bajnoka. 1878.II.1 -1955.XI.12.”
Sportolói, építészi, emberi teljesítménye valamennyiünk megőrizni való kötelessége!
Szakály Sándor
történész
Hajós Alfréd által tervezett épületek:
Kőszegi bencés gimnázium (1907/08), Református Egyház székháza Budapest (1909), Miskolci Takarékpénztár (1909/1910), Kolozsvári Vakok Intézete (1909/1914), Debreceni Arany Bika Szálló (1910/1911), Lőcsei római katolikus gimnázium (1910/1911), Szabadkai Magyar Általános Hitelbank fiókintézete (1911), Magyar Mezőgazdák Székháza Budapest (1911), Vakokat Gyámolító Országos Egyesület székháza Budapest (1912), Pozsonyi felsőbb leányiskola, Szegedi Gyógypedagógiai Intézet, Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő (1946 Weichinger Károllyal).Megyeri úti UTE Stadion (1922-ben avatták fel), Nemzeti Sportuszoda, Margitsziget (1930-ban avatták fel), Győri versenyuszoda (1933), Miskolci Népkerti Sporttelep (1926), Szegedi, pünkösfürdői, balassagyarmati, kaposvári, kisvárdai, bártfai, lódzi strandfürdők, uszodák. Az 1924-es olimpián második díjat nyert stadionterve (Lauber Dezsővel) alapján épül fel Pécsett a PSC sporttelepe.
debreceni Aranybika Szálló:
margitszigeti Nemzeti Sportuszoda:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése