Vincze Bence (12/B) az alábbi  a két verssel lett első a XXII. Országos József Attila mese, vers és novellaíró pályázat középiskolás vers kategóriájában.

Halkan élünk

Őrülten álomba
fektetett vágyakon;
Ott fekszem én.
Percen, a tétova
fekete órákon;
Ott fekszem én.

Vízhangzó kis falu
Süllyedő völgyein;
Ott járok én.
Kopott, rozsdás falu
Nagyváros terein;
Ott járok én.

Hol a szó rég kihalt,
Hol már lázadni bűn;
Ott élek én.
Hol tombol a vihar,
S nem marad senki hű;

Ott élek én.

Zsebébe prédikál,
Ő sem hisz igazán;
Ezt látom én.
Nem őriz, nem vigyáz,
Korruptan megaláz;
Ezt látom én.

Csendben is ócska zajt,
Dalban is sikoltást;
Ezt hallom én.
Nevetésben zavart,
Szeretetben sírást;
Ezt hallom én.

Szellő érintését,
Egy mosoly igazát;
Mégis érzem én.
A szavak erejét,
A tél csodás havát;
Mégis szeretem én.

Az utca nagy csendjét,
Város kis pörgését;
Mégis érzem én.
Éj fekete szemét,
Kiskorom meséjét;
Mégis szeretem én.

Az életet, amit
A sors így elém vet;
Még vigyázom én.
S míg szeretni tanít,
Ha néha eltéved;
Megkeressük Te, meg Én. 

Éjfél

Rézcsövekben csordogáló
Csobogó, forró vízcseppek.
Búgó acélradiátor
Felett rohadt szúnyoghegyek.

Kopogó óramutató, 
Tompán szökkenő fainga,
Fülben lüktető vénaszó.
S kintről kutyáink dala.

Hogy üvölt a csend magába
Ily hangosan vajon kinek?
Nekem? Tán Neked te árva?
Veled alszok ma szerintem.

Átölellek-e? Nem tudom...
Félek, nélküled megfagyom!
Mondd! Egyáltalán itt vagy? ...Hallgatok

Megint csak csahol a kutya, 
Talán egy sündisznót ugat,
Vagy ki tudja, lehet épp fordítva.