Tanárportrék 8. Barczi Péter

Németh Dolóresz: - Mindig is egyértelmű volt az Ön számára, hogy tanár szeretne lenni?

Barczi Péter: - Nem, ez elég lassan alakult ki. Mielőtt be kellett adni a jelentkezési lapot, azelőtt néhány nappal tudatosult bennem. Ugyanakkor szerencsém is volt, hiszen az általános iskolában és a középiskolában is jó osztályba kerültem és remek tanáraim voltak. Az iskolába járást soha nem éreztem nyűgnek, így végül negyedikben, nem sokkal a határidő előtt vált biztossá hogy tanár szeretnék lenni.

Ignéczi Dóra: - A családja, szülei hogyan fogadták hogy pedagógus lesz Önből?

B.P.: - Ők végig támogattak. Nem próbáltak meg lebeszélni róla, örültek neki hogy így döntöttem és azt gondolom, hogy büszkék is rám.

N.D.: - Rossz gyereknek számított a Tanár úr?

B.P.: - Sosem volt ötös a magatartásom de azért nem számítottam egy égetni való gyereknek, megvolt a mozgás igényem, inkább csak kiéltük az ötleteinket. Persze rengeteg ötletünk volt …Igazi, klasszikus diákcsínyt nem tudnék kiemelni. Talán az április elsejei teremcserék, de a nagyobb horderejű turpisságok már az idő homályába vesztek.

I.D.: - Mi alapján választotta a matematikát és a fizikát, mint tantárgyakat?

B.P.: - Adta magát. Érdekes mert az általános iskolában nagyon szerettem a magyart, történelmet (természetesen ma is) sőt, még nyelvi versenyeken is részt vettem, de aztán a gimnáziumban egyértelművé vált, hogy nekem a matematikával és a fizikával kell foglalkoznom a továbbiakban. Ezt köszönhetem annak, hogy a középiskolában Rozmán Gyula matematikából, Márton János pedig fizikából tanított. Ők nagyon meghatározták ezt a döntésemet, életemet. Hatalmas tanáregyéniségek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy mindkettejükkel taníthattam együtt itt az NLG-ben.

N.D.: - Egykori "nagylajososként" van olyan emléke, amire ma is szívesen visszaemlékszik?

B.P.: - Rengeteg van, osztálykarácsonyok és kirándulások vagy az egykori építőtáborok. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy minden nap egy élmény volt, harmadikban és negyedikben már nem kettőkor hanem négykor, esetleg ötkor mentünk haza. Addig ott maradtunk kosarazni, focizni. Kialakultak életre szóló barátságok és ezek a legfontosabbak.

I.D.: - A Tanár úrnak idén végez az osztálya. Hogyan emlékszik vissza erre az elmúlt négy évre? Voltak nehezebb pillanatok?

B.P.: - Nem, azok nem voltak. A kisebb hullámvölgyek meg természetesen beleférnek. Nagyon korrekt volt a kapcsolat az osztállyal, remek közösség, jó szellemiségű és összetartó osztály. Szép példa erre a szalagavatós produkciójuk is. És remélem, az érettségi eredményeik is szuperek lesznek.

N.D.: - A diákok életében fontos pillanat, amikor választani kell,hogy hol szeretnék folytatni tanulmányaikat. Adott nekik tanácsokat, vagy ez már mindenkinél egyértelmű volt?

B.P.: - Nem mindenki tudta biztosan. Próbáltam nekik tanácsokat adni, de azt én is tudom hogy tizennyolc évesen másként láttam a világot, mint a tanáraim. Igyekeztem pont emiatt hasznos tanácsokat adni, de igazából szép ebben az egészben hogy mindig van lehetőség újrakezdeni. Vannak akik elsőre tudják hogy mivel szeretnének foglalkozni, de vannak akik nem. Sok korábbi tanítványomra vagyok büszke és közülük sokaknak hatalmas kerülőket kellett megtenniük azért, hogy eljussanak oda,ahol ma tartanak.

I.D.: - Mennyire nehéz összeegyeztetni a családot és az iskolai teendőket?

B.P.: - Logisztikázunk egész nap, hogy a gyerekeinket úgy tudjuk nevelni, ahogy nekik a legjobb, ahogy mi szeretnénk. Sok lemondással jár és több kompromisszumot is kell kötni. És el kell még mondanom, hogy ez nem menne, ha nem kapnánk rengeteg segítséget a nagyszülőktől, testvérektől, barátoktól, kollégáktól.

N.D.: - Nincs diák, aki ne tudná, hogy nagy foci drukker. Vannak más sportágak is, amelyeket figyelemmel követ? Melyik a kedvenc foci csapata?

B.P.: - A Viktória FC. Tetszenek az amerikai sportágak- amerikai foci, rögbi vagy a darts de tulajdonképpen mindenevő vagyok. Bár, hogy őszinte legyek, engem a sportnak inkább az emberi oldala érdekel, nem pedig a győzelem. Leginkább olyan szempontból követem az eseményeket, hogy egy-egy sportoló lelkében vajon mi zajlik éppen. Tisztelem és elismerem az egyéni sportot űzőket, de a csapattal közösen elért sikert semmi sem tudja pótolni.

I.D.: - Kecskés Tanár Úrtól már többször hallottunk biciklis történeteket, melyekben Ön is szerepelt. Még mindig nagy szerelmese ennek a sportágnak?

B.P.: - Nagyon szeretem, és szoktam is kerékpározni, de hosszabb távokat nem nagyon iktattam még be. A jövőben terveim között szerepel, hogy körbebiciklizem a Balatont.

N.D.: - Egy folyosói pletyka szerint idén búcsút int a tanításnak. Van ennek valóságalapja?

B.P.: - Nem tudom, honnan jönnek ezek a hírek, de erről szó sincs. Jól érzem magam a Nagy Lajosban, megtalálnak itt a kihívások.

Van egy újításunk, ahol a riportalanynak egy számot kell választania. Minden szám mögött egy aktuális témájú kérdés található, amire reagálnia kell. Barczi Tanár Úr száma a magyar női focihoz kapcsolódott.

B.P.: - Azt gondolom, hogy a magyar egy tehetséges nép, hogy lesz-e sikeres is, az két tényezőn múlik. Az egyik, hogy ez a tehetség mennyi szorgalommal, kitartással, alázattal párosul. Ez nemcsak a női focira érvényes, de az élet minden területére is. Csak ebből kiindulva a magyar női foci fényes jövő elé nézhetne. Ugyanakkor vannak dolgok, amiken rendszer szinten kellene változtatni. Például sokkal fiatalabb korban el kellene kezdeni tudatosan felépíteni a játékosokat fizikálisan, mentálisan. 

Köszönjük a beszélgetést.

Ignéczi Dóri (11/C), Németh Doloresz (11/B)

A Tanárportrék sorozatot ezentúl Dóri és Doloresz jegyzik.
Vincze Bence és Németh Zsófi elballagnak. Nagy köszönet Nekik  ezért a jó ötletért  és a riportokért, melyeket hét NLG-és tanárral készítettek.