Válassz a személyiségednek megfelelő hivatást!

Pachner Orsolya pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Szombathelyen működő  képzési központjában oktató. Tegnap és ma a 10. évfolyamos diákoknak tartott interaktív foglalkozást.

„Emberekkel foglalkozni, embereken segíteni nagy kihívás. Szükséges hozzá belső motiváció, de sokszor ez nem elég. A szakmai ismeretanyagokat meg lehet tanulni, de ahhoz, hogy jó segítő szakember legyél, szükséges a személyiségeddel is dolgoznod”- fogalmazta meg a pszichológusnő az óra célját. Pályamotivációról, empátiáról, feltétel nélküli elfogadásról és az őszinte viselkedésről esett szó.  Állatokat ábrázoló kártyák segítségével beszélgettek az egyéni képességekről, végezetül az alábbi –szerintem nagyon tanulságos- mesét hallgatták meg.

Az okos orvos

(forrás: Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi)

Élet egyszer Szöulban egy orvos, aki messze földön híres volt ügyességéről. Voltaképpen nem tanulta sehol sem a tudományát, hanem csak a maga esze után járt, de csodálatosan felismerte a betegek lelkiállapotát, és abból következtetett arra, hogy mit tanácsoljon nekik. Ezenfelül meg jól bele is tudta magát képzelni a betegek helyzetébe. Ha valaki felkereste, akár közelről jött hozzá, akár valami távoli országrészből, a vizsgálat csak annyiból állt, hogy maga elé állította a beteget, és mereven a szemébe nézett, majd anélkül, hogy a látogatás oka vagy a beteg hogyléte felől érdeklődött volna, inkább ő kérdezett:
- Ugye, itt fáj neked? – vagy így faggatta: - Ugye, ez meg ez idézte elő a betegségedet?A beteg többnyire azt felelte:
- Bizony, igazad van, valóban így áll a dolog! - ,mivel az orvos legtöbbször ráhibázott a panaszára. A betegek bizalommal kérték, hogy gyógyítsa meg bajukat. Az okos orvos fel is írta utasításait a betegeknek, és útjukra bocsátotta őket. Ha a beteg valami szegény éhenkórász volt, egy árva petákot sem fogadott el tőle fizetségül.
Egy napon Kjanggi tartományból egy beteg kopogtatott be hozzá, valami kórság miatt csontig lesoványodott, és már az arca is szánalmat keltett mindenkiben, aki csak rátekintett. Az orvos ennek a betegnek is mereven a szemébe nézett, szánalomtól eltelve, és tüzetesen megfigyelte gondterhelt arcvonásait, szemének csillogását, majd így szólt:
- Nem látok én rajtad semmiféle testi betegséget! Mi lehet hát az oka fogyásodnak és nyomorúságos, rossz színednek?
A beteg ezt felelte:
- Igazad van, nem testemben lakik a baj, hiszen sohasem érzek fájdalmat, de idebent, a lelkemben, valami igen kínoz!
Ezt mondván, megmutatta a köldökét. Az orvos továbbra is fürkészve nézte, és a végén a beteg elmondta, mi baj érte:
- Ezelőtt három évvel kimentem egyszer az erdőbe tűzifát vágni, és miután jól megrakodtam, egy darabig baj nélkül mentem hazafelé. Hihetetlen forrón sütött a nap, és egyszerre olyan szomjúság fogott el, hogy szinte forgott körülöttem a világ. A torkom teljesen kiszáradt. Leraktam hát a tűzifát magam mellé, s egy patak völgyében, amely az erdei úttól kissé távolabb folydogált csöndes csobogással, letérdeltem, szájamat a víz tükréhez tartottam, és lassan, kortyonként szürcsöltem a hűs italt. Ekkor világosan láttam, hogy miközben a vizet iszom, egy kígyó kúszik a habok között, undorító vízisikló volt, és még mielőtt megakadályozhattam volna, a számba csúszott, bele a torkomba, és azon nyomban a gyomromba siklott. Képzelheted, mit éreztem! Öklendeztem, ott a parton, amíg bírtam, de az állat csak nem jött ki a gyomromból! Azóta rettenetes aggodalomban élek, és bárhová megyek is, egy orvos sem tudja a bajomat meggyógyítani! Eljöttem hozzád, te bölcs vagy, és ügyes, bízom benned! Segíts rajtam!
Az orvos egy darabig elmélyedt gondolataiba, majd jóindulatúan a betegre nézett, és így szólt:
- Van segítség számodra! De emlékezz vissza, hogy amikor a vizet szürcsölted a patakban, nem volt-e valami sapka vagy kalapféle a fejeden? S ha igen, milyen volt?
A beteg néhány percig gondolkozott, majd azt felelte, hogy kis idővel azelőtt egy szép, hosszú fácántollat talált, és azt tűzte a hajába, s amikor a pataknál vizet ivott, csak az díszítette fejét, sem sapkát, sem kalapot nem viselt.
- Rendben van – jelentette ki az orvos megnyugodva -, menj most szépen haza, tűzz megint a hajadba egy szép, hosszú fácántollat, és eredj el ahhoz a patakhoz, igyál még egyszer néhány korty vizet ugyanazon a helyen, ahol annak idején a kígyót lenyelted, és azon nyomban meggyógyulsz, eltűnik a rettegésed!
E szavakkal jóságosan útjára bocsátotta a betegét, ő meg dolgához látott.
A beteg azonnal elindult haza, keresett magának egy hosszú fácántollat, varkocsába tűzte, és kiment a patak partjára. Ott szerencsésen megtalálta azt a helyet, ahol a baj érte, letérdelt, és ugyanúgy kortyonként szürcsölte a hűs vizet. És csodák csodája, ismét megpillantotta a közeledő siklót, és mielőtt megakadályozhatta volna, a hüllő megint a szájába siklott. Másodszor is a víz fölé hajolt, a kígyó akkor is megjelent. Akárhányszor próbálta, mindig ott termett a sikló, és a torkába csúszott. Elgondolkozott, és hirtelen rájött a dolog nyitjára: az, amit ő kígyónak nézett, csupán a varkocsába tűzött fácántoll tükörképe volt, mely ott kígyózott, kúszott a patak fodrokat vető vizén. Ezt látta ő igazi kígyónak. Kihúzta hát varkocsából a tollat, letérdelt, és úgy ivott; most már nyoma sem volt a kígyónak, csak saját kerek képe mosolygott rá a vízből. Ettől a perctől fogva megszűnt nyugtalansága, és végleg kigyógyult képzelt betegségéből.

Fotók: Balázsi Máté Zsolt (10/C)