3 cikk - Vas Népe Séta Program 2016/17-es tanév

1)

Rétes és aranygaluska

/gondolatok Luisa Oliviera Caser cserediákról/

Nem tudtam, hogy itt van. Mikor hallottam róla, figyeltem a folyosón, talán megpillanthatom. Fel fogom ismerni? Vajon tudni fogom hogy Ő az? Mosolyogni fog? Biztosan, hiszen brazil.

Volt már rá példa, hogy egy-egy diák az iskolánkból néhány hónapot külföldön töltött, mint cserediák. Szeptemberben azonban hozzánk jött egy kedves brazil diáklány, akivel beszélgettünk arról, hogy miért csatlakozott a cserediák programhoz, hogy milyenek a brazilok és magyarok, meg persze szó esett a konyhánkról.

Luisa Oliviera Caser édesapja Kanadában kapott munkát, ezért a család egy időre odaköltözött. Amikor azonban visszamentek Brazíliába, hiányérzete támadt és szomorú is volt, úgy gondolta, még utaznia kell, így a család jóváhagyását követően cserediáknak jelentkezett. A legnehezebb feladata az volt, hogy kiválassza, melyik országba szeretne menni. Azt tudta, hogy mindenképpen Európába akar jönni. Csábító volt Németország, ahol a családjának egy része él, vagy a számára ismeretlen Magyarország. Az országról nem volt különösebb ismerete, azt tudta, hogy hol van, hallott már Mihalik Enikőről, a magyar modellről, és hogy Budapest egy gyönyörű város, mást viszont nem. Mégis idejött, és most Szombathelyen, a Nagy Lajosban tanul.

Mint mondta, az iskolában mindenki nagyon lelkesen fogadta, és nagyon jól érzi magát befogadó családjánál is. Bár a kommunikáció jelent némi problémát. Nem nagyon érti azt, amit beszélünk, mégis igyekszik megtanulni a szép, ugyanakkor nehéz magyar nyelvet. Nincsenek sztereotípiái, nem gondolja, hogy mi, magyarok esetleg szomorúbbak vagyunk. Sőt, szereti nézni, hogy az idős emberek mindenhova biciklivel mennek, ez tetszik neki. Azt azonban furcsállja, hogy a brazilokkal ellentétben, nem vagyunk annyira közvetlenek. Nálunk az üdvözlés a köszönést jelenti, míg ők rögtön puszit adnak az ismerős arcára. Vallja, hogy mind a két ország legnagyobb előnye az ott  élő emberekben és a konyhában rejlik. A brazil ételek is finomak, de a magyar ételek különlegesebbek, nálunk van rétes és aranygaluska, ami náluk nincs. Ez a két fogás Luisa kedvence, amikkel nem tud betelni. Nehéz, hogy ennyire távol van a családjától, az időeltolódás sem könnyíti meg a helyzetét, de ahogy van rá lehetősége, rögtön hívja az otthoniakat. Szeretne még külföldön tanulni, érdeklődik Nagy-Britannia, Német-, és Spanyolország iránt is, kíváncsi a kultúrájukra.

Németh Dolóresz 12.B

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

2) 

Színek és választások

Amint azt színpompás hőlégballon-dekorációnk kifejezte, az idei Pályaválasztási és Képzési Kiállításon iskolai képzéseink, programjaink sokszínűségére hívtuk fel a figyelmet. Népszerű volt az „osztályválasztó” számítógépes játék; a tesztek, melyek a nyelvi, biológiai, matematikai és sportiskolai képzésekre való alkalmasságot mérték; s nem utolsósorban büszkén állítottuk ki az eddig megszerzett fontosabb serlegeket, emléklapokat, díjakat, közöttük a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen szerzett, a régió legeredményesebb négyosztályos gimnáziumának járó elismerést, s megannyi sporttörténeti ereklyét is.

Én, mint egyike a Nagy Lajos Gimnázium standjánál segítő diákoknak, reggel 8:40-kor érkeztem be a vásárra, utána tíz percben a stand előkészítésével és a nyakkendőm megkötésével foglalkoztam. 9 órára mindenki csinosan, mosolyogva várta leendő elsőseinket. Eleinte csak pár fiatal lépett hozzánk érdeklődő tekintettel. Nem volt nagy nyüzsgés. Egy óra elteltével azonban ellepték a 7.-es, 8.-os tanulók a standunkat. Csak jöttek és jöttek, mintha nem akarnának elfogyni. Versenyt is rendeztünk, hogy ki tudja a legtöbb diákot meggyőzni, hogy az NLG legyen a továbbtanulása célja. Nem én győztem.

Összességében nagyon jó buli volt, és remélem, lesz még alkalmam ilyen programon részt venni. Utolsó mondatom legyen egy latin szálló ige: Deliberandum est diu, statuendum est semel. 

(Latolgatni tízszer kell, dönteni egyszer.)

Gratzl Péter 9/B

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

3)

„Álljon meg, mert keresztüllövöm!”

Kóta Ferenc „nagylajosos” öregdiákkal történelemről, ’56-ról

Az ünnepi megemlékezések mindig furcsa érzéseket váltanak ki a diákokból, hiszen olyan eseményekre emlékezünk vissza, amelyeknek nem voltunk részesei, melyek csak a történelemkönyvek lapjain elevenednek meg számunkra. Ez alól kivétel az 1956-os forradalom, ugyanis sok résztvevője, szerencsére, még mindig köztünk él. Nemrégiben volt  alkalmam, hogy találkozzam egyikükkel, Kóta Ferenccel. Bár Ő nem a pesti forradalomban vett részt, de átélte annak hatásait, ugyanis 1957-ben, a Nagy Lajos Gimnázium szalagavatóján majdnem áldozattá vált, a rendőri túlkapás miatt. Azonban ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjük a történelem felidézését valós szemszögből, a „nagylajosos” öregdiáktól.

KF: A forradalom híréről napokkal később értesültünk, de sok fiatal azonnal cselekedni kezdett. Október 29-én megjelent a saját 12 pontunk, melyben nem a kormánynak és az ideológiának megfelelő tankönyveket követeltünk, hanem olyanokat, melyek valós tényeken alapszanak. Ezenkívül pedig követeltük dr. Kecskés Tibor tanár ügyének felülvizsgálatát, aki a pontok megfogalmazásában segített, ám később rejtélyes körülmények között eltűnt, és soha nem került elő.

Mi történt a szalagavatón?

KF: 1957 márciusában három iskola tartotta szalagavatóját, köztük a Nagy Lajos Gimnázium. A szalagavatóra rengeteg ember érkezett, a zenekart Pestről hívták, s egy csodálatos estének indult. Akkor még csak harmadikos voltam, de én is kaptam meghívót, így el tudtam menni. Az eseménynek nem sokkal tíz előtt lett vége, de a vidékieknek az utolsó vonata akkor indult, így ők, köztük én is, elindultunk a kijárat felé de mivel a rendőrök senkit nem engedtek ki, a folyosón nagy lett a tömeg. Ekkor az egyik „pufajkás” elővette a pisztolyát, és azt mondta nekem: „Álljon meg, mert keresztüllövöm!” Soha nem fogom elfelejteni. A tömeg azonban nem csitult, rendületlenül menni akart. Abban a pillanatban valaki leütött, és a további történésekre nem emlékszem. Nem sokkal később egy cikk jelent meg a Vas Népében, ami elferdítette az igazságot, s a fiatalságot okolta a történtekért, az állítólagos rendbontásért, ami nem is volt. Senki nem kiabált vagy nem volt ittas állapotban, ahogy a cikk valótlanul állította. Egyszerüen csak el akartuk volna érni a vonatunkat.

Az újság egykori beszámolójában az olvasható, hogy a fiatalok udvariatlanok voltak a vendégekkel, demagóg, álhazafias jelmondatokat skandáltak. Ezek szerint az egész hazugság.

KF: Az egyik szülő azt mondta, hogy kár volt tönkretenni a szalagavatót, ez igaz, sajnáltuk mindnyájan. Ettől eltekintve minden szó hazugság.Az akkor végzettek közül mindenki egyetemre, főiskolára ment és felsőfokú végzettséget szerzett. Egy „nagylajosos” diák soha nem mondott volna olyat, idézem: „Most pedig mindenki fogja be a pofáját!”  Jól nevelt, udvarias diákok voltunk, ilyen nem fordult elő.

Miért volt ekkora a rendőri jelenlét? Hiszen egy iskolai ünnepség nem indokolja, hogy ennyien  kivonuljanak.

KF: Az októberi forradalom leverését követően megalakult a MUK, vagyis a Márciusban újrakezdjük nevű tömörülés, ami azt az érzést keltette a hatóságokban, hogy esetleg lesz folytatás. Ezt pedig nem akarták, és ahogy csak tudtak, próbáltak tenni ellene, mindenhol ott volt a rendőrség, a családok, ha csak egymással beszéltek, esetleg többen, akkor már oszlatták őket. Nagyon féltek az újabb megmozdulásoktól.

A pedagógusok mit szóltak a történtekhez? Később volt róla szó? Vagy már eleve ellenezték a rendszert?

KF: Megosztott volt a tanári kar, volt, aki rendelkezett piros könyvvel, és tudtuk, hogy milyen nézeteket vall. Ő rendesen, az elvárásoknak megfelelően tartotta az óráit. Ugyanakkor volt olyan pedagógus is, aki becsukatta velünk a tankönyveket, és magától mondta az anyagot. Volt egy fizikatanárunk, Jámbor tanár úr, aki órára egy olyan újságcikket hozott be, amelyben le volt fényképezve a kivégzett Rajk László édesanyja. A tanárunk pedig azt mondta: „Fiatalok, nézzék meg ennek az anyának a szemét! Ennek lesznek következményei!”  Gondolom, Ő sem tanított sokáig. Tudja, az más világ volt, de nemcsak emiatt. Az emberek körbenéztek, ha egymással beszéltek politikáról, még az ablakokat is becsukták, nehogy valaki meghallja, mit mondanak. Akkoriban sokan disszidáltak is, az osztályunkból hárman vagy négyen, kettőt én segítettem át a határon.

Az egykori diák még most is elszorult hangon beszélt a történtekről. Egy szalagavató, amelyen majdnem meghalt, és egy korszak, mely számtalan fiatal életét, jövőjét befolyásolta. Ez maga a történelem, mely egy esős csütörtöki délelőttön megelevenedett a szemem előtt.

Németh Dolóresz 12.B Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium