Irodalmi emlékhelyek Vas megyében

Horváth Anna Zsófia (12/A.) bemutatója Vas megye irodalmi emlékhelyeiről



http://docs.google.com/present/view?id=dcg99kj9_1g8xhmncn&loop=true

Kötelező olvasmány

Parti Nagy Lajos
Hősöm tere

"A kortárs irodalom egyik legnagyobb nyelvművésze, aki igazi hazájának a magyar nyelvet tartja. Rengeteg műfajban alkot: verset, drámát, regényt és még gyermekmesét is írt, ráadásul még a műfordítás sem idegen tőle. A legjelentősebb szakmai- és állami díjakkal büszkélkedhet: 2005-ben Magyar Irodalmi Díjat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, míg 2007-ben Prima- és Kossuth-díjat kapott.

E havi kötelező olvasmányunk, a Hősöm tere című regény, egy káprázatos szatíra. Egyszerre szürreális, hátborzongató, és szerelmesen sziporkázó. (Szekszárdon született szerző lévén nem is csoda.)

Hat hónap alatt lejátszódó, de tizenkét óra alatt (a Tisztabúza éjszakáján) elbeszélt történet narrátora egy író, akit egyre jobban fenyegetnek az emberek megsemmisítését célul kitűző invazív óriásgalambok, akik diktatúrájukat megszervezve főhősünket is galambbá akarják átoperálni... (az élmény önéletrajzi ihletettségének és poszttraumatikus hatásainak kibeszélésére kísérletet teszünk az est folyamán)
A nyelvileg zsonglőri ügyességgel felépített műben megjelenik az írói én és a regényhős veszélyes azonosulásának kísértése, illetve kettéhasadásuk végzetes kalandja is. Az aktuál-társadalmi olvasat nem túl szívderítő: a buta hatalom a vak erőszakkal karöltve nem sok menekülési utat hagy a szellem embereinek. "

Lévai Balázs

  November 23. hétfő, 19.00 óra  
 KAMARATEREM 

Vendég: Parti Nagy Lajos író
Vitaindító rétor: Lévai Balázs

Belépés díjtalan

Devecsery 60

TÖRTÉNELEM

Szakítsuk szét! Ahogy tépett bennünket.

TÖRT: matematikai fogalmaktól függetlenül;

de hányszor!

ÉN: aki részese vagyok. Te is!

ELEM: része valaminek.

Részese akaratlan, része kéretlen.

Tehetetlenül, mert kiszolgáltatottan.

Tört. Tört-én. Én. Én-elem. Tört-én-elem.

Történelem.

Történik: velem! Veletek is!

Devecsery László Időörvény - Képpel írt versek című kötetéből

***

 Jordán Tamás - a Weöres Sándor Színház Kossuth-díjas igazgatója,
Kiss Mari - Jászai Mari-díjas színművész,
Trokán Péter - Jászai Mari-díjas színművész,
Szabó Tibor - Jászai Mari-díjas színművész,
Bálint Éva - színművész,
Kelemen Zoltán - színművész,
Horváth Csaba - A Croatia Könyvkiadó igazgatója,
P. Dányi Gabriella - képzőművész,
Balogh József - költő, pedagógus, a legjobb barát
és a Tarisznyások együttes közreműködésével

2009. november 25-én, 19 órakor
a Weöres Sándor Színházban

DEVECSERY 60
verses, zenés műsor

valamint az
 IDŐMALOM
című kötet bemutatója

Valami Amerika 1

Illés Dániel (11/B) a tavalyi tanévet az Egyesült Államok keleti partján, közvetlen az Atlanti-óceán mellett, New Jersey államban töltötte. Élményeiről az érdeklődő hallgatóságnak (számosan voltak!) a könyvtárban képes beszámolót tartott. Nagyon élveztük. Aki nem tudott eljönni, itt egy kis ízelítőt kap Dani "nagy utazásáról".












2008. augusztus 28-án szálltam repülőre, hogy végre kimenjek az Egyesült Államokba. Bécsből indultam, hogy így közelebb legyen, illetve kicsit még fokozzuk az izgalmakat.
A világ már tárva állott aznap. Tudtam, hogy nem lesz egy egyszerű kaland, de bevállaltam. Sokan talán nem merték volna, de én megtettem. Aznap este értem a Philadelphia International Airportra. Már vártak is rám. Jozsef Dekovacs (továbbiakban a fogadóapám) várt a reptér terminálján kívül. Rögtön stílusos fotózkodással kezdte, hogy megörökítse a pillanatot az utókor számára. Akkor, azon a helyen, abban a pillanatban megkezdődött valami új és csodálatos, izgalmaknak cseppet sem híján levő boldog 10 hónap Amerikában.
A fogadócsaládom szeretetén és gondviselésén kívül nagyon sokat kaptam a diákközösségtől is, ahol együtt voltam egy fiúval és hat lánnyal. Élményekkel teli hónapok sorozatán -nem tagadom - immár túl vagyok. Tele kérdésekkel, és megválaszolatlan gondolatok kavarognak a fejemben. Vajon álom volt mindaz, aminek részese voltam pár hónapra, vagy valóság,de akkor jól beüthettem a fejemet, hogy egy ideig nem tértem magamhoz? A külvilág ingereiből leszűrve ez valóban igaz volt, illetve az. Úgy vélem, hogy ami elkezdődött, és ilyen szép, az nem érhet véget még...
Most egyelőre csak a hírnök szerepét tudom gyakorolni, és delegálni az amerikai kultúrát minél szélesebb csoportoknak. A fogadóapám továbbra is serényen küldi a képeslapokat, és jókívánságait.
Megjegyezném, hogy 2009. június 24-én érkeztem vissza Magyarországra, mint diplomás, középiskolát végzett, félig magyar, félig pedig amerikai érzetű diák.

Illés Dani 11/B

Élet és Irodalom

Rendhagyó irodalom óra két nagy kedvenccel, Ulickaja - val és Szántó tanárnővel

Bizonyára mindannyiunk életében vannak olyan emberek, akikre mindig emlékezni fogunk és nem azért, mert Ő volt a nagy szerelmünk, a legjobb barátunk, vagy a kislány a szomszéd házból, hanem egyszerűen azért, mert nyomott hagyott bennünk. Nyomot hagyni sokféleképpen és sok helyen lehet.

Ma a negyedik órában két olyan tiszteletre méltó hölggyel találkozhatott 30-40 ember, akiknek munkásságára százak és ezrek gondolnak meleg szívvel. Hargitai Helga tanárnő meghívásának köszönhetően Szántó Ágnes tanárnő újra kiállt elénk, hogy tudásától és tapasztalataitól megint egy kicsit többek legyünk. Élettel töltötte meg a kicsi kis zsúfolt osztálytermet, ahova régen annyit járt tanítani. Hosszú évekig volt iskolánk tanári karának egyik legkitűnőbb és legtiszteletreméltóbb tagja. Aki részt vett a Szántó-féle kurzusban tudhatja milyen elsöprő élmény tud lenni az élettapasztalatokkal átszőtt cseppet sem száraz irodalomoktatás.
Feszült figyelemmel vártuk, hogy belekezdjen a kortárs orosz irodalom jelenleg egyik legnagyobb alakjának történetébe. Természetesen nem olyan értelembe voltunk feszültek, mint a négy év magyar órái előtt. Ez a szerep 45 percre kicserélődött. „Kizökkent az idő”. A tanárnő saját bevallása szerint is nagyon izgult, amit mi persze széles mosollyal nyugtáztunk (mert hát valljuk be, jó érzéssel tölt el minket, ha ennyire fontos a másik embernek milyen hatást kelt bennünk).

Akárcsak az igazán jó regények, ez az előadás is erős felütéssel kezdődött, hogy észrevétlenül hangolódjunk rá a rendhagyó tanórára. Ulickaja-ban és Szántó tanárnőben bizonyára sok közös vonás lehet, mint íróban és főhősében. Közös kedvencük, Joseph Brodsky sorai könnyen magával ragadtak minket:
„Sok holddal ezelőtt a dollár 870 líra volt, én pedig harminckét éves. A földgolyó is kétmilliárd lélekkel könnyebben forgott, és üres volt a stazione bárja, amikor megérkeztem azon a hideg decemberi éjszakán. Ott álltam és vártam az egyetlen embert, akit ismertem abban a városban. A nő, aki kijött volna elém, sokat késett. Minden utazó jól ismeri ezt az állapotot, a fáradtság és a nyugtalanság kevercsét. Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, szemügyre vesszük a visszeres márványt a lábunk alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjszakákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó nehéz szagot. Mindezt elvégeztem. Az ásítozó bárpultoson és a mozdulatlan pénztároson, e Buddha-szerű matronán kívül egy árva lélek sem járt arra. Mégsem voltunk semmire sem jók egymásnak: már elpazaroltam teljes szókincsemet, amellyel nyelvükből rendelkeztem, az espresso már elhangzott, kétszer is.”
( részlet Joseph Brodsky – Velence vízjele c. regényéből)

Ljudmila Ulickaja egyike a legismertebb orosz íróknak és egyike a legkedveltebb írónőknek. Családja még átélhette a száműzetés szörnyű kínjait, de ő már egy nyugodtabb Moszkvában nőtt fel. Tanulmányait orvosi egyetemen végezte, genetikusként dolgozott egészen addig, amíg őt és számos munkatársát el nem bocsájtották szamizdat irodalom birtoklása és terjesztése miatt (a szamizdat kifejezést a kommunista rendszer által betiltott kiadványokra használjuk). Ekkor fordult az irodalom felé, ahol csak nagy erőfeszítések árán ismerték el kiválóságát (az igazi sikert a Szonyecska hozta meg számára) .

Nálunk fordításban elsőként a Médea és gyermekei című regénye jelent meg, valamint a tanárnő is ezt a művet kívánta részletesen bemutatni nekünk.
Médeáról tudjuk, hogy a görög mitológia egyik legérdekesebb alakja; az első bűnös asszony. Mindezek ellenére Ulickaja főszereplőjeként cseppet sem negatív festésben jelenik meg. Elragadó, családcentrikus, az emberi sorsokat saját vállán hordozó nőként láttatja, akit saját testvére is elárul, ő mégis megbocsájt. Miközben szövevényes, egymásba fonódó szálakkal rajzolódnak ki a műben a családi és szerelmi kapcsolatok játszi könnyedséggel haladunk végig egy láthatatlan vonal mentén, az 1900-as évek Oroszországának történelmi eseményein. Ulickaja örömmel veszik bele a néha oda nem illő részletekbe; a természetbe olvadva festi le a káprázatos helyszíneket; újra meg újra eddig ismeretlen karaktereket von bele a történetbe, mégis csendes megfigyelőként jelenik meg művében. Kedvelt szereplői a tehetséges, lázadó, ám mégis kötelességtudó, néhol szemernyit feminista kiforrott női alakok és rendszerint orvosokat is felvonultat történeteiben – mondható ez akár szakmai ártalomnak is.
Írásai - akárcsak ő maga – valahol a realizmus és misztika között táncolnak akárcsak a művészet; élesen elutasítva a kategorikus besorolásokat.
Mint oly sokan az életben, a „kizökkent időt” próbálja helyre tolni érdekesen tördelt szerkezetű nagyregényében, ami az emberiség mítoszok közé is besorolható színes-szagos figurái miatt.

Ahogy a mai nap két lenyűgöző írónőjének műveiben is nyitottak a befejezések, úgy én sem zárom be történetem hőseimről és buzdítalak titeket, hogy olvassátok Ljudmila lélekelemző történeteit a végletes orosz emberekről és – ha még eddig nem tettétek – keressétek fel Szántó Ágnes tanárnő Dominó és Ébredés című kisregényeit, melyek férfi és nő kapcsolatát boncolgatják néha egészen sajátos meglátásban. Testet – lelket üdítő élmény az ő irodalmuk.


Gőcze Ivett 12/A

Sugár Viki 11/C új /SÉTA/cikkei

Színház, zene, profizmus

A színház varázslat. A jelmezek, a kellékek, a díszlet és persze a kiváló színészek. A színház kiszakít a szürke hétköznapokból, olyan tájakat és embereket ismerhetünk meg általa, amikre a valóságban nemigen van lehetőségünk. Egy színházi darab mindig más, hiszen élő játékról beszélünk, nem filmről. Ennek a játéknak a végén a színészek óriási ajándékot kapnak a nézőktől: a tapsot. Ez a taps nemcsak nekik szól, hanem a színdarab megannyi "háttérmunkásának" is. A Weöres Sándor Színház korrepetitorával, Falusi Anikóval beszélgettem.

- Mit takar pontosan a korrepetitor kifejezés?

- A tanulóknak a korrepetálás azt jelenti, hogy valamire felkészíteni, a zenében pedig azt, hogy segíteni megtanulni egy zenés darabot.

- Kik működnek közre a darabok zenei oldalának megtanulásakor?

- A fő rendező mellett legalább olyan fontos ilyenkor a zenei rendező is. Ő felügyeli a produkciót, a korrepetitor pedig megtanítja a dalokat. Az én esetemben ez kicsit más, hiszen én éneket is tanítok. Ha egy színész erre igényt tart, azzal hangképzés szempontjából is foglalkozom.

- Milyen stádiumai vannak egy zenés darab próbafolyamatának?

- Az első lépés a dalok megtanulása. Itt optimális esetben nincs rendezői kéz, csak a zongora van, a színész van és én vagyok. A következő lépés a darab prózai oldalának megtanulása, tehát az olvasópróbák. Ezután a produkció színpadra kerül, beteszik a zenei betéteket, először csak zongorával. Miközben a dalbetétek lassan beépülnek a prózai szövegbe, a zenekar már próbál. Az utolsó stádiumban a zenekar, az énekes- és prózai szerep együtt van jelen.

- Az ön jelenléte a próba melyik stádiumában szükséges?

-A legfontosabb feladatom az első szakaszban van. Ezután már nem szükséges, hogy mindig ott legyek. Nem is lehetséges, hiszen főállásban az egyetemen tanítok. A színpadi próbákra viszont többször bemegyek, hiszen egy dal rengeteget alakul egy-egy ilyen próba folyamán. Kérem is a színészektől a visszajelzéseket, hogy mit szeretne a rendező hallani. Ilyenkor megint tudok segíteni abban, hogy milyen technikai megoldások szükségesek ahhoz, hogy megszülessen a rendező által kért hangulat. Ekkor a szerepem még mindig nem ér véget, hiszen minden előadás előtt az én segítségemmel énekelnek be a színészek.

- Ők izgulnak az előadás előtt?

- Természetesen. Azt tudni kell, hogy a Weöres Sándor Színház nem zenés színháznak indult. A színészek között nagy különbségek vannak énekesi gyakorlat szempontjából. Vannak, akik eleve is énekes színészek voltak, és vannak, akik csak pályájuk kezdetén tanultak énekelni, de ezt később nem gyakorolták. Nekik is és nekem is kihívás azt megoldani, hogy ez a különbség az előadáson ne legyen érezhető.

- Melyik darabot emelné ki a sok közül?

- Nem igazán tudok egyet kiemelni, mert nagyon sokféle darab volt. Minden új feladat új kihívás elé állított minket. A Lüszisztraté azért volt érdekes, mert csak hallgatók szerepeltek benne. Nehéz volt a bonyolult koreográfiát és az éneklést egyszerre megoldani, de meglepően jól sikerült. Ezt a művet akárhányszor játszották az országban play back volt, itt pedig élőben énekeltek. Az Anconai szerelmesek kedves volt nekem a kellemes zene és a régi kor sajátos hangulata miatt. A nevető emberben bár kevés a zene, de a komolyzenei betét (egy Purcell-ária) érdekessé teszi a feladatot. Nehéz kitalálni, hogy miképp lehet egy ilyen különös hangulatú darabhoz hozzáigazítani az éneklést.

Az interjú végén még gyorsan átfutom a kérdéseimet, hátha van köztük megválaszolatlan. Csak egyet találok, de azt hiszem a "Szereti-e ezt e munkát?" kérdésre szavak nélkül is megkaptam a választ.

Isten ajándéka vagy az ördög játékszere?

Hétköznap délután van, a pontos idő 2-től 6-ig valamikor. Azzal a lendülettel, ahogy belépek a lakásba elsőként ledobom magamról a táskát. Második lépésként leveszem a kabátot és a cipőt. Harmadszor bekapcsolom a tévét. Jó szokás? Nem. Elítélendő? Szerintem nem.

Az elején le szeretném szögezni, hogy ez szubjektív vélemény. Nálam százszor okosabb, műveltebb és tapasztaltabb emberek vitáznak a televízió hatásairól világszerte, eszemben sincs a magam tizenhét évével vitába szállni velük. Kizárólag azért nem raktam minden mondat elejére a "szerintem" szót, mert az szóismétlés.

Tehát a fent említett délután ledőlök a kanapéra a távirányítóval a kezemben és rettenetesen sajnálom magam.(Az vesse rám az első követ, aki még nem érzett így.) Mivel a tévéműsort lusta vagyok megkeresni, elkezdek kapcsolgatni. A felhozatal általában a következő: szappanopera, valóságshow, természetfilm, sportműsor, dokumentumfilm, talkshow, rajzfilm, videoklip és néha egy-egy délutáni film. Az ugyebár elég egyértelmű, hogy melyikek nyújtanak minőségi szórakozást ezek közül. Aki ilyen lemerült állapotban ezeket a műsorokat választja, az előtt őszintén megemelem a kalapom. Bevallom, nekem nem megy, pedig többször is tettem rá kísérletet. (Többek között ennek a lapnak a hasábjain is megjelent tőlem egy "lemondok a heti szappanopera-adagomról" kijelentés M. Kiss Csaba kapcsán.)

Tehát minden nap egy órán keresztül hagyom, hogy a felszínesebb gondolatok világa tisztítsa az agyamat. Ilyenkor úgy érzem magam, mint egy lemerült telefon, amit töltenek. Csak arra kell vigyáznom, ne töltsem magam túl. Legtöbbször a szappanoperáknál kötök ki, de a mesecsatornák is előkelő helyet foglalnak el a rangsorban. Egyébként körülbelül ugyanannyira kiszámítható mind a kettő, csak Thomas, a gőzmozdony aranyosabb.

Persze akkor teljesen más a helyzet, ha kipihenten kerülök tévéközelbe. Olyankor megfognak a minőségi beszélgetős műsorok, érdekelnek a természetfilmek, és, felhúzom magam a szappanoperákon.

A filmekkel kapcsolatban is megvan bennem ez a kettősség. Megnézem azt is, aminek már a második másodpercben tudom a végét, de igazán azokat szeretem, amelyikben nincs habos happy end. Viszont nincs mindig kedvem egy Szabadság, szerelemhez, néha kell az a Los Angeles-i tündérmese is. Akkor is, ha már régen nem hiszek a mesékben…vagyis talán éppen ezért mégis hiszek bennük.

Szerintem a televízió sem nem átok sem nem áldás, hanem egy lehetőség, amit tudni kell használni. Persze nagyon sok vele a baj (beszélhetnék az agresszív rajzfilmek következményeiről, a tévé személyes kapcsolatokra gyakorolt negatív hatásáról. vagy a pénzhajtó, igénytelen műsorokról.)

Az én véleményem szerint a "TV-betegséget" kezelni lehet, gyógyítani nem. Utóbbihoz az emberi természetet kellene alapjaiban megváltoztatni. Szerintem.

Sugár Viktória

Nagy Lajos Gimnázium

11.C

Ulickaja

„Mondtak már rám mindent, az újrealistától az újszentimentalistáig. A kategóriák sosem fontosak. A lényeg, hogy az olvasókban volt valami éhség a magánélet, a magánember témái iránt, ami engem a leginkább érdekelt. (…) Nem a közösségi életre vonatkozó lózungoktól jó a világ, hanem a személyestől. Az egyéni jóságtól, erkölcsösségtől, tisztességtől. A közösségi ember felelőtlen, a magánember viszont felelősséggel viseltetik az iránt, amit csinál. Ez ilyen egyszerű.” – vallja Ljudmila Ulickaja.

Az orosz írónő Médea és gyermekei című könyvéről november 18-án, szerdán, a 4. órában Szántó Ágnes tanárnő tart hangulatos beszélgetést.

A könyvajánló egyaránt szól azoknak, akik ismerik és olvassák Ulickaja írásait, és azoknak is, akik csak szeretnének megismerkedni a XX. századi orosz irodalom kiválóságával.

" Minden nyáron összegyűlik a rokonság a krimi görög Médea Szinopli hegyi házában. A gyermektelen Médea szülei elvesztése után egymaga tartja össze a viharosan gyarapodó családot. Nyári kalandjaik, tragédiáik, szerelmeik, elválásaik, csetepatéik hátterében pedig folyamatosan peregnek a történelmi események: háborúk és forradalmak. Médea háza azonban végig az összetartás szigete marad. Ulickaja bölcs iróniával, finom távolságtartással, és a legnagyobb orosz írókat idéző, magával ragadó stílusban vall arról, hogy az emberi értékek minden sorscsapás ellenére megőrizhetőek.

A Booker-díjas szerzőnek az 1980-as évektől jelennek meg írásai. Könyveit Amerikában, Európában és Kínában is kiadták. A Médea és gyermekei a kortárs irodalom egyik remekműve."

A beszélgetésre minden diákot szeretettel várunk! Az óráitokról csak előre bejelentetten hiányozhattok, konzultáljatok tanáraitokkal/ tanárnőitekkel!

http://www.ulickaja.hu/