2014. május 15-én negyedszerre került megrendezésre a
Foucault-inga fizikai kísérlet bemutatása a Szombathelyi Székesegyházban. Ezen
a napon látogatott el a mi iskolánkból is pár tanuló és szereztek saját
tapasztalatokat a fizikai tanulmány igazáról, miszerint „mégis mozog a Föld”. A
kísérletet egy francia fizikus, Léon Foucault találta ki és hajtotta végre 1851-ben
párizsi Panthéonben. Mellette azonban még egy holland, Kamerlingh Onnes és egy
magyar tudós, Kunc Adolf is tanulmányozta ezt a kísérletet, mely a Föld
tengelykörüli forgását és a Coriolis-erő (egy forgó gömb felületén mozgó testre
ható tehetetlenségi erő) működését szemléltette.
A kísérlet általános bemutatásához egy nagy tömegű ingát használtak. Az acélgolyó ugyanaz volt, mint amit 1880-ban is használtak itt a szombathelyi székesegyházban, az első magyarországi ingakísérletnél. A lengő inga tehetetlensége következtében megtartotta lengési síkját, ellenben a Föld elmozdult alatta, így látszólag kitért a lengési síkjából. Ezért az inga az útjába helyezett kis fa rudacskákat felborítva fordult körbe két nap alatt. Ez a fordulat a sarkokon 24 órába telik csak, azonban az egyenlítőn nem mozdult volna el 1o-ot sem.

A helyszínen
főként diákokkal találkoztunk, akik szintén érdeklődve figyelték az ingát és a
várt hatás nem maradt el, mert a bábuk sorra eldőltek és így bebizonyosodott,
hogy a Föld mozog alattunk.
Gulyás Anett és Bene Nikoletta (9/B)
Apró kiegészítés a fenti beszámolóhoz:
Simonné Baranyai Zsuzsanna tanárnő ügyes szervezésének köszönhetően az ingakísérletet a 9-10-11. évfolyam valamennyi tanulója láthatta.
Simonné Baranyai Zsuzsanna tanárnő ügyes szervezésének köszönhetően az ingakísérletet a 9-10-11. évfolyam valamennyi tanulója láthatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése