Ballagás 2014. április 30.

Tisztelt Tanáraink, kedves Vendégeink, végül, de nem utolsósorban Diáktársaim!

Ismét eltelt egy év, kinek lassan, kinek gyorsan. Emlékszem, tavaly még mi díszítettük az osztálytermeket, folyosókat és eközben az járt a fejünkben, hogy jövőre ez mind rólunk fog szólni. Nekünk fognak sorfalat állni diáktársaink, nekünk szól a ballagási dal és a mi szüleink fognak örömkönnyekkel a szemükben büszkén integetni végzős gyermekeiknek. Ez a nap is elérkezett, a mai nap búcsúzunk.

Felnőttek, idősebbek gyakran mondják, hogy ez a négy év volt életük egyik, ha nem a legszebb időszaka. Remélem, ha visszagondolunk öt, tíz, akár húsz év múlva a gimnáziumi éveinkre, ugyanez lesz a véleményünk. Rengeteg, kemény tanulással eltöltött óra, olykor hosszú és fárasztónak tűnő tanóra áll a hátunk mögött. Emellett nem maradtak el a boldog, felszabadult percek sem, legyen szó az osztálykirándulásokról, az iskolai rendezvényekről, bulikról, akár egy-egy könnyedebb tanóráról és az ott elhangzott aranyköpésekről. Ez alatt a négy év alatt kialakultak életre szóló barátságok, nagy szerelmek vagy kisebb, futó kalandok is. Itt váltunk tanáraink szeme láttára megszeppent elsős gyerekből, felnőtt emberré.

Biztos vagyok benne, hogy vegyes érzelmekkel fogunk kilépni az iskola kapuján, hiszen vágyunk az újra, a felnőtt és szabad élet kihívásaira, ugyanakkor ideköt számtalan emlék, és felbecsülhetetlen az az értékrend, amit a Nagy Lajos Gimnázium falai között megismertünk, s mint egy útravalóul kaptunk a most kezdődő felnőtt életünkhöz. Diáktársaim nevében köszönöm tanáraink kitartó, önzetlen és olykor hiábavalónak tűnő munkáját. Remélem szereztünk nekik örömteli perceket is. Hálásak vagyunk szüleinknek a mindenkori támogatásukért és biztatásukért. Igyekszünk az itt megszerzett tudást kamatoztatni és öregbíteni a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium hírnevét.

Végezetül Varró Dániel szavaival fejezem ki a bennünk kavargó érzéseket.

Belőletek hogy mit se látok
Többé, okosok, ostobák,
Portásbácsik, magyartanárok
S ti sok sínylődő kisdiák
(Nektek se légyen mostohább
A sorsotok, mint volt nekem),
Szívembe kardok kínja vág,
S hiány ül majd a lelkemen

Töri-, matek-, rajz-, nyelvtanárok,
Vegyétek szívem búcsúját!
Nem vágok hozzá bús pofát,
Ha könnyem csorran, elkenem,
De mit tagadjam, sok pupák,
Hiány ül majd a lelkemen.

A végzős diákok nevében Papp Máté (12/C ) (ld. fenti kép)búcsúzott. 

 

További képek a Királyi Képtárban, köszönhetően Varga Bencének (10/B) és Baráth Noéminek (11/C).