„De emberek, emberek!
Ki venné újból észre,
Hogy le kell sikálni asztalainkat,
Ki mondaná meg az asszonyoknak,
Hogy kisöpörhetik a szomorúságot,
Ki ültetne kerteket szemünkbe,
Ki verné föl lelkünkben a lelket?!”
Ki venné újból észre,
Hogy le kell sikálni asztalainkat,
Ki mondaná meg az asszonyoknak,
Hogy kisöpörhetik a szomorúságot,
Ki ültetne kerteket szemünkbe,
Ki verné föl lelkünkben a lelket?!”
(József Attila)
Az idei tanévben a
kortárs versmondó verseny elé büszkén írhattam a városi jelzőt: öt
középiskolából érkeztek versenyzők, hogy 2000 után íródott magyar versek
elmondásával tegyék igazi ünneppé a Költészet napját. A délután nagyon izgalmas
volt: Kukorellytől Tóth Krisztinán, Jónás Tamáson át Zalán Tiborig, Závada
Péterig rendkívül sokféle verset és interpretációt hoztak a diákok. A zsűri
tagjai –kik mindig városunk kulturális életében meghatározó személyiségek közül
kerülnek ki- idén Pallósiné Dr. Toldi Márta szociológus, Dr. Bokányi Péter
irodalomtörténész és Orosz Róbert, a Weöres Sándor Színház színművésze voltak.
Értékelésükben kiemelték a versmondási „iskolák” sokféleségét, az ebből fakadó
nehéz döntést (aminek következtében az első három helyezett díján kívül három
különdíjat is ítéltek), illetve azt, hogy milyen fantasztikus dolog, hogy ennyi
diák olvas, olvas verset, s olvas kortárs verset, melynek intertextuális
rétegzettsége, a posztmodern irodalom létmódjából fakadóan a jelentés folytonos
mozgásban levése gyakran a tapasztaltabb (értsd korosabb J
) olvasónak is kihívást jelent. A verseny első helyezettje Vekszli Anna lett
gimnáziumunkból. A második helyezett Csizma Blanka a Kanizsai Dorottya
Gimnáziumból, harmadik Zsohár Veronika a Premontrei rendi Szent Norbert
Gimnáziumból. Különdíjasok: Stercz Gellért és Petovári Lilla az NLG képviselői,
illetve Cserpnyák Szederke a Kanizsaiból.
A nyertesek kortárs
verseskönyveket vehettek át, a versenyzőknek pedig az emléklap mellé könyvjelzőt
kaptak, melyen Prágai Tamás egy verse szerepel: három évvel ezelőtt, mikor
először merült fel bennem egy kortárs versmondó verseny terve, összefonódott az
abban az évben fiatalon elhunyt költőre, íróra való emlékezés és tiszteletadás
igényével. Prágai Tamás nemcsak remek szerző, de jóbarát is volt, s marad,
záruljon hát ez a beszámoló is az ő egyik versével:
Tar Patrícia
Prágai Tamás
Barbárokra várva
Talán a kert. Talán
az volna jó: körték, aranyló dáliák
közt egy csordultig hamis, de másik élet,
kerti szék és kinti asztal
a lugasban, fölhevült virágok:
szeptemberi idill, kiinni egészen ‒
az volna jó: körték, aranyló dáliák
közt egy csordultig hamis, de másik élet,
kerti szék és kinti asztal
a lugasban, fölhevült virágok:
szeptemberi idill, kiinni egészen ‒
a kehely, a kép üres, üres, üres,
senki a kertben,
senki a parton, a fák közt, a túlságosan
romantikusra festett tájból kilépett
valaki, magára maradt
körtefa, vénülő cseresznye ‒
senki a kertben,
senki a parton, a fák közt, a túlságosan
romantikusra festett tájból kilépett
valaki, magára maradt
körtefa, vénülő cseresznye ‒
renyhe embertelenség. Alig hiszem,
megérem: távol, kényes szordínóban
munkazaj dongója zümmög,
szitál, egy helyben fonalat húz, feszül
a pillanat, fényes selyemszál:
véget érni, elszakadni nem fog.
megérem: távol, kényes szordínóban
munkazaj dongója zümmög,
szitál, egy helyben fonalat húz, feszül
a pillanat, fényes selyemszál:
véget érni, elszakadni nem fog.
Légy nyugodt. Légy víg. Nézd,
asztalon a sajt is rohad már,
beérett. Így romlik rád
időd, szeleteld, falatozd bölcsen,
míg lehet. Vadállat-szag és sötét lesz
úgyis, barbárok, miattatok!!
asztalon a sajt is rohad már,
beérett. Így romlik rád
időd, szeleteld, falatozd bölcsen,
míg lehet. Vadállat-szag és sötét lesz
úgyis, barbárok, miattatok!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése