V.B.: Az
első kérdésünk, hogyan teltek a gimnáziumi évei?
G.Zs.Zs.: Nagyszerűen!
Életem egyik legszebb időszaka volt, amikor Nagy Lajosos gimnazista voltam. Egy
csodálatos osztályközösségnek lehettem a tagja, és nagyszerű tanáraim
voltak. Amiért nagyon szívesen emlékszem arra az időre - emellett egy kicsit
sajnállak bennetek, hogy ebben nem lehet részetek, vagy nem olyan formában,
mint nekünk volt -, hogy mi nagyon sok időt töltöttünk az iskolában a tanórákon
kívül is. Volt mindenféle program, ami még jobban összehozta a közösségünket,
például irodalmi színpad, osztályok közötti versenyek és még sok más.
V.B.: Mi
volt a kedvenc tantárgya, és volt-e olyan, amit egyáltalán nem szeretett?
G.Zs.Zs.: A
kedvencem a magyar volt, már a kezdetektől fogva, de nagyon szerettem a
nyelveket is - oroszt és latint tanultam. Igazság szerint nem állt tőlem távol
a természettudomány sem, főleg a földrajz és a biológia. Olyan,
amit egyáltalán nem szerettem, nem volt, ami leginkább távol állt a szívemtől
az a fizika.
N.
Zs. : Mi szeretett volna lenni diákkorában?
G. Zs. Zs. : Ez érdekes folyamat volt az életemben, mert
amikor óvodás voltam, óvó nénit játszottam, általános iskolában tanító nénit,
és ahogy belenőttem a gimnazista éveimbe, egyre határozottabban tudtam, hogy középiskolai tanár szeretnék
lenni. Volt egy kis megingásom a gimnáziumi évek alatt, amikor elgondolkoztam
rajta, hogy építészmérnök legyek.
N. Zs.: Utólag örül, hogy ezt a pályát választotta?
G. Zs. Zs.: Határozottan.
N. Zs.: Mit szeret leginkább a tanári pályában és mit
legkevésbé?
G. Zs. Zs.: Nagyon sok mindent szeretek. Egyrészt, mint
tanár, benne lenni a fiatalok közösségében, másrészt óriási öröm látni azt,
mikor az ide érkező gyerekekből értelmes, intelligens, érett és művelt felnőttek lesznek. Amit
legkevésbé kedvelek, az a dolgozatíratás és -javítás, ez utóbbi nem is annyira
az erősségem.
V.B.: Az
NLG-ben kezdte a pályafutását, vagy később került ide?
G.Zs.Zs.: Óriási
szerencsém volt, mert itt kezdhettem. Az egyetem után azonnal a volt iskolámban
taníthattam, és ezt az élet nagy ajándékának tartom.
N.
Zs.: Gondolt valaha arra, hogy egyenruhát kapjanak a nagylajosos diákok?
G.
Zs. Zs.: Arra, hogy egyenruhát kapjatok, soha nem gondoltam. Sokat
hallottunk a régi diákoktól arról, hogy régen egyensapkát kellett hordani,
ilyesmi kötelező elemei voltak a viseletnek, és azzal egyetértek, hogy lehet
például iskolai ünnepélyeken egy-egy ruhadarab mindenki számára kötelező, ami
jelképezi az összetartozást. Ezt testesíti meg jelenleg az NLG-s sál vagy
nyakkendő.
N.
Zs.: Ön először diákként, majd tanárként és most igazgatóként van jelen az
iskolában. Mit gondol, mennyit változott a Nagy Lajos Gimnázium az évek alatt?
G.
Zs. Zs.: Apróságokban sokat, de szerintem a legfontosabb dolgokban nem
változott. Úgy hiszem, ugyanaz a szellemiség maradt, ami az én diákkoromban
jellemezte a gimnáziumot, és ezen is dolgozunk, hogy ez még sokáig megmaradjon.
A következetes követelmények mellett igyekszünk figyelni a diákokra, a
személyiségükre, véleményem szerint ezek a dolgok nagyon fontosak. Gyakran
hallani azt, hogy ez a Nagy Lajos Gimnázium már nem az a régi Nagy Lajos
Gimnázium. Nem is lehet ugyanaz, hiszen folyamatosan változnak a diákok, és a
tanári kar is kicserélődött, de úgy gondolom, a céljaink és az eredményeink
változatlanok.
V.B.: Van
valami, amin változtatna, ha lenne lehetősége?
G.Zs.Zs.:
Úgy gondolom, hogy nagy változtatásra nincs szükség, talán a feltételek azok,
amelyek jó lenne, ha javulhatnának. Ez attól is függ, hogy milyen lehetőségeim
lennének. Nagyon szeretném például, ha lenne egy olyan természettudományos
laborunk, amely megfelel a kor igényeinek, és ezáltal a természettudományos
oktatás feltételei is igazán korszerűek lehetnének. Ami még jó lenne, ha
változna, az az iskolán belüli diákélet pezsgése - ez számomra egy kicsit
hiányzik néha, de ennek leginkább ti lehettek a kezdeményezői.
V.B.: Úgy
tudjuk, Ön magyar-orosz-német szakos. Melyik áll legközelebb Önhöz?
G.Zs.Zs.: A
magyar! Az egyetemről magyar-orosz szakosként jöttem ki, és azzal, hogy elsősorban
magyart szeretnék tanítani, aztán úgy hozta az élet, hogy ez nem így történt. Ebben
az időszakban, a pályám legelején nagyon sok orosz órám volt, és egyetlen
osztályban tanítottam magyart. Miután pedig visszajöttem a gyesről, megszűnt az
orosz tanítás, ekkor váltottam a német szakra, párhuzamosan tanítottam a
magyarral. Mióta viszont igazgatóhelyettes, majd igazgató lettem, csak magyart tanítok.
V.B.: Sajnálja,
hogy az orosz nyelvoktatás nincs benne a tantervben?
G.Zs.Zs.: Igen,
ezt nagyon sajnálom, mert vele egyértelműen gazdagabb lenne a kínálat, és
egyáltalán nem lenne baj, ha ma is tanulnák a fiatalok az orosz nyelvet. De sajnos
nincsen rá olyan igény, hogy el tudjuk indítani, pedig mindig hirdetjük. Az
utóbbi években sajnos már a francia nyelv iránt sincs akkora érdeklődés, mint
korábban.
N.
Zs.: Van kedvenc írója, költője?
G.
Zs.Zs.: Több írót kedvelek, de kedvencem nincs. Kedvenc költőm annál inkább,
már hosszú idő óta József Attila.
V.B.: Ön
szokott zenét hallgatni?
G.Zs.Zs.: Ez
érdekes dolog, mert mostanában nem hallgatok zenét. Régebben gyakorlatilag
mindenféle zenét kedveltem. Szívesen hallgattam komoly- és könnyűzenét, az
EDDA-tól kezdve Deák Bill Gyulán keresztül Koncz Zsuzsát, Bródyt, Queent, meg
mindenfélét. Aztán jött egy időszak, viszonylag a közelmúltban, amikor nagyon
megszerettem a Csík zenekar zenéjét, most pedig egy ideje magáért a
zenehallgatásért nem hallgatok zenét. Ha valahol szól a zene, nem zavar, esetleg
jól is esik, de mostanában jobban szeretem a csendet.
N:
Zs.: Mivel tölti a szabadidejét?
G.
Zs.Zs.: Kevés szabadidőm van, olyankor nagyon szívesen olvasok, színházba
járok, szeretek kirándulni, és amennyi időt csak lehet, a családommal töltök.
N.
Zs.: Mit tanácsolna a mai diákoknak, melyek a legfontosabb dolgok az
életben, mit tartsanak szem előtt a gimnáziumi éveik alatt?
G.
Zs. Zs.: Ne csak a tanulást tartsák fontosnak ez alatt a négy év alatt,
hanem próbáljanak ki mindent, amit csak lehet. Fontos megélni ezeket a fiatal
éveket, mert ilyenkor gyűlnek azok az impulzusok, amelyek a felnőtté válásban
segítenek, és abban, hogy megtalálják helyüket a világban. Tudjanak és merjenek
örülni.
Talán még annyi – bár ezek túl nagy szavaknak tűnhetnek –, hogy nem
szavakkal kell szeretni, és tudni kell megbocsátani.
Köszönjük a beszélgetést és diáktársaink nevében is BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!
Némethy Zsófia (11/A), Vincze Bence (11/B)
Fotó: Czirók Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése