Mikor a madárfióka kibúvik
a tojásból, alighanem elcsodálkozva néz széjjel, s ha tudna beszélni,
megállapítaná: milyen csodálatos ez a fészek, amely engem készen vár. Mennyi
munkába került ennek a fészeknek a megépítése, a puha pihéknek összegyűjtése;
milyen nagyszerűen van megválasztva a fészek helye, milyen csodálatosan
betakarja az anyamadár szárnya, s milyen gyöngéden átmelegíti a szülők szíve.
Százezer év alatt fejlődött madárösztönben egy megelőző nagy szeretet várja az
új fiókát, biztosítja számára az élet feltételeit, védi és táplálja. Ha nem
volna ez a megelőző szeretet, nem tudna megélni a madár.
Mikor egy kis gyermek
megjelenik a földön, nagyon csúnya képet vág, és nemsokára sírásba kezd; pedig
ha tudna gondolkozni, meg kellene vallania: mennyi minden csoda várja őt
készen. Itt van a legnagyobb csoda a világon: az áldott anya, aki melegíti,
dédelgeti, könnyeivel áztatja, mosollyal csókolja, tejjel táplálja. Ott van az
apai gond, erő, két kar munkája, férfiváll teherbíró ereje; mind azért, hogy
ennek a gyermeknek kenyere, ruhája, egészsége és műveltsége legyen. Tehát egy
nagy-nagy szeretet várja készen a gyermeket, s e szeretet nélkül nem tudna
megélni.
Bejön az iskolába egy
gyermek. Elbámészkodik a nagy épületen, amelynek folyosóin, emeletein az első
napokban annyiszor eltéved. Lassanként jön rá, hogy mindez érte készült. Mikor
még ő a világon sem volt, az emberek már keményen tanultak, sok esztendeig dolgoztak
azért, hogy fogadják őt és szolgáljanak neki. Tehát itt is egy nagy megelőző
szeretet fogadja a gyermeket, s azért lehet az iskolában tanulni, azért lehet
ott nyolc esztendő alatt kis szürke rügyből pompás virággá fejlődni, mert
készen vár mindenkit a megelőző szeretet.
A madárfióka nem tudja,
hogy őt szeretik; az újszülött gyermek sem érzi; talán az iskolásoknak sem jut
sokáig eszükbe; de az életnek legnagyobb felfedezése, döntő tapasztalása az,
amikor hálával észrevesszük azt a szeretetet, amely elébb volt, értünk volt és
elibénk jött. Ez a felfedezés tölti el szívünket nagy örömmel és hálával;
belelátunk saját életünk mélységeibe és szépségeibe; megragadunk valami olyan
valóságot, amiért érdemes élni, s viszontszeretetre gyúlva elhatározzuk: mi is
beállunk azoknak a sorába, akik a megelőző nagy szeretettel táplálják, éltetik
a következő nemzedéket.
Koroknai Szandra (11/B) , a megyei Kazinczy-verseny nyertese küldte nekünk ezeket a szívet melengető gondolatokat. Szandrának ez volt a szabadon választott szövege.
A szerzőről többet is megtudsz, katt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ravasz_L%C3%A1szl%C3%B3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése