A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium könyvtárában,
a héten megrendezésre került egy kiállítás, melyen a tavalyi Savaria karneválról
készült 41 legjobb képeket csodálhatjuk meg. Szerdán, ezen tárlat megnyitója alkalmából
látogatott el az iskolába, a nyugat.hu
főmunkatársa, Szilágyi József és -egykor, az iskola padjait koptató- fotósa, Bonyhádi Zoltán.
Nagy Attila tanár úr és a 10/B osztály
diákjai kérdezték a vendégeket, a képek kiválogatásáról, a zsűriről, és egyéb,
a nyugat.hu-val foglalkozó témák tömkelegéről.
Mint megtudhattuk, a 41 képet, 45 pályázó, 303
alkotása közül lehetett kiválasztani.
És akik ezt megtették, egyrészt a zsűri, melynek
évről-évre Dallos László az elnöke, valamint a
közönség, akik az interneten egy klikkeléssel letehették voksukat választott
képük mellett, így minden évben két díj került kihirdetésre. Az immár 12 éve
megrendezésre kerülő fotóversenyen, 2013-ban a zsűri szakmai véleménye szerint
Pósalaki Georgina, míg a közönség szavazatai alapján Gyetvay Gábor érdemelte ki
az első helyezést. Mind a két képet megtalálhatjuk a kiállításon.
A Szilágyi Józseffel való beszélgetés során a
karneváli témán kívül szó esett a nyugat.hu 1999. óta tartó fennállásáról és az
azóta hatalmas változásokon átment szerkesztőségről, a honlap kimondottan jó
látogatottságáról, kapcsolatairól(hírcseréiről), valamint a diákokat legjobban
érdeklő témáról, a nyomtatott sajtó és a internetes sajtó közti különbségekről.
Végül pedig Bonyhádi Zoltán válaszolt a
személyesebb kérdésekre.Legfőképp arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen út vezetett a Nagy Lajos Gimnázium padjaitól a
nyugat.hu fotósai közé, és mi az, ami igazán megfogta a fényképézésben.
Nagyon hálásak
vagyunk a vendégeknek, hogy világosabbá tették számunkra a képek mögött
rejlő munkát, és kis betekintést nyerhettünk a nyugat.hu belső
világába, történetébe.
Vincze Bence 10/B
A könyvtárban látható fotók a Frei Caféban voltak kiállítva decemberben. Roznár Gyöngyi, a nyugat.hu főszerkesztője ( és volt diákunk)szíves engedélyével kaptuk meg az anyagot, hogy az NLG-ben, Ti is megnézhessétek.
A fotók Pósalaki Georgina díjnyertes művei.
A könyvtári fotó: Bonyhádi Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése