(részlet)
Auschwitz ma múzeum.
Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a
véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság
mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még
valódibb, még érvényesebb. Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi
civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig
– soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta
funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok,
másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt
eszközöket, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit
egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások,
miknek kibetűzésére alig tettünk valamit. Pedig ezek a század betűi; ezek a kor betűformái.
A passé realitásába egyedül az áldozatok jutottak el. Övék ma minden jelentés. A botránykeltők eleve megrekedtek valamiféle örökös conditionnel-ben.
Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése