2012. október 16., kedd

Aláírtak a DÖK-ösök – cél a jó viszony


westindex, 2012-10-15 08:58
Hosszú távú együttműködési nyilatkozatot írtak  alá Binó Bianka és Gyimesi András, a Kanizsai Dorottya Gimnázium és a Nagy Lajos Gimnázium diákönkormányzatának elnökei.
Bianka idén kezdte meg munkáját a diákok vezetőjeként. Legfőbb célkitűzése egy aktív csapat megszervezése, valamint a fél éves munkaterv kidolgozása. András már rutinos elnök, hiszen immáron harmadik éve áll a DÖK élén. Rengeteg emlékezetes programot tudhat már maga mögött: többek közt a diáknapok és a hivatalos retro party szervezése és lebonyolítása, valamint a városban egyedülálló iskolarádió kiépítése.
Az NLG már korábban is felvette a kapcsolatot más szombathelyi középiskolákkal, de az együttműködés eddig még nem valósulhatott meg. A Kanizsai nagy lelkesedéssel fogadta a felkérést és örömmel vállalt közösséget a Nagy Lajossal.
A közös munka célja, hogy a két iskola diákjai közt jó viszonyt tudjanak kialakítani a tervezett közös eseményekkel. Emellett a két diákönkormányzat kölcsönösen segíteni fogja egymást.
A szerződés aláírására a Nagy Lajos Gimnáziumban került sor. A diákelnökök és a DÖK tagjai bemutatták egymásnak legújabb programterveiket, valamint ismertették eddig elért eredményeiket. A kanizsaisok részesei lehettek egy nagylajosos diákgyűlésnek, majd Gyimesi András körbevezette őket az NLG FM külön bejáratú stúdiójában, ahonnan a különböző zenés, szöveges adásokat sugározzák.
A megbeszélés során egyeztetésre kerültek a közös programok időpontjai is. Elsőként a Nagy Lajos Gimnázium vezetői vesznek részt a KDG egyik legnagyobb eseményén, a kilencedikesek avatóján. Majd meghívást kaptak az iskola 95. évfordulójára rendezett gálaműsorra is.
November 23-án kerül sor az első barátságos mérkőzésre a két iskola közt, a Kanizsai által szervezett sportdélutánok keretében, melynek célja a szombathelyi diákok összetartásának erősítése.

Kristóf Rebecca (12/A)
Nagy Lajos Gimnázium



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése