2009. március 28., szombat

Versenyeredmények I.

Az idei tanév nagy része már mögöttünk, hál' Isten , a nyúl már kifelé fut az erdőből. Kivéve a 12. évfolyam tanulóit, rájuk még az év végén komoly megmérettetések várnak.
Lassan eljön az ideje, hogy számba vegyük az év során, a különböző versenyeken elért eredményeinket. Elsőnek - talán nem véletlenül- az irodalmi, nyelvészeti eredményekről adnánk -bloghoz illően- rövid összefoglalót.

1.) Az őszi iskolai versmondó verseny győztesei:
I. Prisznyák Anna 9/A
II. Rozmán Kristóf 12/a
III. Kajcsos Kinga 11/A

2.) A MARTINEUM karácsonyi szavalóvesrenyén Kajcsos Kinga 3. helyezést ért el, míg Prisznyák Anna a zsűri különdíját kapta.

3.) A Weöres Sándor Megyei Szavalóversenyen Rozmán Kristóf I. lett.

4.) Az Implom Józsefról elnevezett helyesírási versenyen Sugár Viktória megyei 2. helyezett.

5.) A Szép Magyar Beszéd verseny megyei 1. helyezettje Iván Gábor (11/C)

6.) Az "Édes anyanyelvünk" verseny megyei döntőjáből az országos fordulóba jutott Dervalics Dóra (10/A).

7.) Irodalmi emlékhelyek Vas megyében címmel írt ki pályázatot a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár és a mi iskolánk. A 9/B osztály csapata 2. helyezést ért el, névszerint Czeglédi Imre, Jánosi László és Zentai Dániel. Horváth Anna 11/A különdíjat kapott.

8.) A X. Országos és Határon Túli Középiskolai Arany János balladamondó versenyen Rozmán Kristóf ezüst fokozatot és különdíjat nyert.

9.) A Magyar Kultúra Napja (jan.22) alkalmából a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium által meghirdetett műveltségi vetélkedőn Horváth Anna(11/A), Krihó Dóra (11/C) és Németh Zsuzsanna (11/C) tanulókból álló csapatunk 4. helyezett lett.

10.) Ugyanitt, Körmenden, a Magyar Kultúra Napja alkalmából előadói versenyt is hirdettek, melyen Iván Gábor 1. helyezést kapott.


GRATULÁLUNK! GRATULÁLUNK! GRATULÁLUNK!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése