Új versek

Sümegi Tamás 12/A küldött nekünk párat új verseiből. Fogadjátok és olvassátok szeretettel.

Odafent

Odafent fény van és dalok, szép fehér dalok,
krétaszín melódiák, andalgó csillagok;
járnak ott sokan, lábuk a felhőkbe süpped
s rendre az Úr-ragyogás közelébe ülnek;
odafent kibukkan a jövendő hegyfoka,
arról biztosan tudják, mikor megyünk oda,
mikor hagyjuk ide halandó gyász-hitünket
és járulunk elejbe, ki jutalmaz s büntet;
a Régiek között már magunk is ott leszünkmint Valaha Voltak - és többé nem szenvedünk.

Hol pora szállong messzi évmiriádoknaks a hangokon át ősi titkok vándorolnak,
mi barázdát szántottak emberélet-ujjak,
nagyanyámnak ráncai megint kisimulnak...

Odafent fény van és dalok, csendes kis dalok,
oda nem hord a szél édes virágillatot,
de ott bánat sincs, hogy szülne me

lankóliát,az ott a tiszta, örökkön tündöklő világ,ott gyönyörű fény van és fenséges szép dalok!

Vigyetek majd oda, amikor meghalok!

Jó lenne

Jó lenne
szétvetett lábakkal ülni a padon,
nem bántani senkit, ha nem akarom;
jó lenne
a lázároknak egészséget mérni,rossz magamnak csak keveset remélni;
jó lenne
a sorsot dühödt sorsommal veretni,
e vén világot végül megszeretni;
jó lenne
bíbor szegélyű felhők közül nézni,
ahogy az alkony életünk kíséri;
jó lenne
a nyíres mögé lesüllyedő Napot
marasztani, ha sötét-félő vagyok;jó lennea csillagtábor alatt szunyókálni,
egy seregnyit egy lánynak verbuválni;
jó lenne
a víztükörben víg képmásra lelni,
csak gondolatban szilajul szökellni;
jó lenne
el tébolyodott vadként szabadulni,
a szabadokat hagyni elvadulni;
jó lenne
méltósággal búcsúzni, kín-könnytelen,
elmúlni otthon, azon a szent helyen;jó lenne
majd egyszer az Istenért imádkozni,
őérte csak egy percet feláldozni;
jó lenne
az altatókat eldalolni újra,
hogy álmodjon a sok árva fiúcska;
jó lenne
a szívem igaz szívvé varázsolni,
nagy haragomnak kit se korbácsolni;
jó lenne
Héraklész-dicsőn, boldogan, hálávalfogadni, amit más halandó vállal;
jó lenne
a szép szavakat megtestesíteni,
aki szükséget lát, megsegíteni;
jó lenne
kilesni a Jónás-féle cethalat,
tikkadni nyáron a zelnice alatt
s jó lenne
fajtámnak, ha hatalmas eskü kötné
halhatatlan hittel bízni mindörökké!

Szeptemberi kívánság

Szívedbe a tél kvártélyozza be magáts én sem forrongok már tovább közeledben.
Utolsó lázasat álmodni legalábbhagytál, aztán megtörtem és felejtettem.

Szétszórta az emlékeket a távolság
s az idő tuszkolta őket kalickákba,
rozsdaette rácsok mögött élte sorsát
foszlány-lepkék régi szivárványvilága.

És rájöttem: nem bírom nélkülük, kellenek
s újra, hogy lássalak, közöttük állottam
és forrongtam megint, hogy szerethesselek
téged vénségemben s fiatalságomban!