Haditudósítás a Mazsitúráról -2010.09.30.
Erősen lógott az eső lába azon a reggelen, amikor a 9. évfolyam az egyetem előtti parkolónál gyülekezett. Mindenki izgatott volt, hisz senki nem tudta, mi vár rá a „fronton”.
Úti célunk Vasszécseny volt, egy bájos, csendes, rendezett falu, két kastéllyal és egy gyönyörű parkkal. Érkezés után Brigi, a „tábornokasszony” ismertette a nap menetét: fél 11-ig három helyszínen lesznek majd a vetélkedők, ez után egy egyórás számháború fog következni. A programok megkezdése előtt készült egy-egy kép a három osztályról együtt is és külön is.
A játékok három színtere a következő volt: a 9.a és c a focipálya két végén helyezkedett el, a b-sek az árnyas fák közé vonultak. Az osztályokkal a felsőbb évfolyambeli DÖK-ösök, ill. a LOGO önkéntesei végeztették a feladatokat.
Első ízben a régi, jól bevált szövegsuttogós játékot űzték. A vezető az első ember fülébe suttogott egy cirkalmas mondatot, melyet aztán tovább kellett adnia. Mire elért az utolsó emberhez, érdekes változatok alakultak ki.
Igazi csapatépítő feladat volt a következő: egyes oszlopba álltak a tanulók, és egy ember kivételével sállal kötötték be a szemüket. Az egyetlen „látónak” kellett irányítania társait úgy, hogy a sor elején álló ember fel tudja venni a földre helyezett tárgyat.
Névmemória javító játék volt az, melynek során az osztály két csapatra oszlott, és egy lepedő mögé bújt. A csapatok egy-egy embert előre küldtek, akiknek a lepedő leengedésekor ki kellett mondaniuk a másik nevét. Aki előbb kimondta, az nyert.
Némi fizikális erőnlétet igényelt az a feladat, amikor körbe, menetirányba kellett állniuk a diákoknak, és bele kellett ülniük a mögötte lévő ölébe, majd ezután előre, ill. hátra haladni. Ifjaink bebizonyították, hogy jó erőben vannak.
Jó reflexszel rendelkezők voltak előnyben a következő feladatban: két, egyes oszlopot alkotva, egymás kezét fogva kellett felállniuk a 9.-eseknek. Az oszlop egyik végén egy földre helyezett tárgy, a másikon egy impulzust adó személy állt. Mikor az elsők az impulzust megkapták, meg kellett szorítaniuk társuk kezét. Ha az utolsó emberhez is elért, ugrania kellett a tárgyért.
A játékok után megkezdődött a várva várt számháború. Vérszomjas csatakiáltással vették be magukat a harcosok a játszótérre. A védekezőbb típusúak a tereptárgyakat használták menedékként, s onnan próbáltak minél több számot leolvasni. Mások tankolva próbáltak az ellenfél közelébe kerülni. Dúlt a vad csata, egyre több ember esett el a harcokban. „Menekülve a vérengzés elől” Ági nénivel felfedeztük a környéket. Rábukkantunk a bájos Ó-Ebergényi kastélyra, melynek történetét is megismerhettem: az Ebergényi család birtokában voltak a környező területek. Az apának volt egy kiállhatatlan lánya, akivel nem szívesen élt egy fedél alatt. A probléma megoldására a birtoka túlsó végén építtetett egy kastélyt (Új-Ebergényi kastély), s a lányát ide költöztette.
Mire visszaértünk, a csata már majdnem eldőlt. Alig páran maradtak a harcmezőn. Végül a 9.a harcosai győzedelmeskedtek.
A hagyományos fogadalomtételre a kosárpályán került sor, ahol a szöveg felolvasása után mindenki megkapta a maga oklevelét.
Pócza Gabriella 12/A
Katt a Dedivideó következő adására:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése