Hogy teltek a diákévei?
Dombóváron a Gőgös Ignác Gimnáziumba jártam, ami elég
konzervatív iskola volt. Így utólag visszagondolva nem teltek olyan jól ezek az
évek. Egyik általános iskolás osztálytársammal sem kerültem egy osztályba,
kivéve egy fiút, aki mellől az első nap elültettek, mert külön padsorba rakták
a fiúkat és a lányokat. Olyan iskolai rendezvények sem voltak, mint például itt
a pályaorientációs nap, az egészségnap, a sportnap vagy a sítábor. Amire
emlékszem, a szecskaavató(nálunk így hívták a mazsi avatót), illetve a
bolondballagás. Ez a rendes ballagás előtti napon volt, amikor már nem volt
tanítás a negyedikeseknek. Beöltöztünk mindenféle maskarákba, és korán reggel
azzal kezdtük, hogy végigjártuk a várost, akkor még volt lovaskocsi, azon
húzták végig az osztályokat, közben lehetett csörömpölni, dobolni, sípot fújni.
(Tanárnő egy érdekességet is mesélt a gimnáziumról: ma már
Illyés Gyula nevét viseli, ő is ott tanult a gimnáziumban, de nagyon nem
szerette. Matekból kihívták felelni, és tájszólása miatt kigúnyolták. Aztán
persze később megszerette a várost, a gimnázium pedig felvette a nevét.)
Van olyan diákcsíny, amire
szívesen emlékszik vissza?
Diákcsíny abban az iskolában elképzelhetetlen volt, arra
emlékszem, hogy elmertünk vinni egy üveg bort osztálykirándulásra, és az egész
osztály együtt itta meg azt az egy üveget.
Melyik sportágban
jeleskedett?
Gerelyhajításból országos döntős voltam 14 évesen, illetve az
Úttörő Olimpia országos döntőjére is bejutott a csapatunk (ez a mai
Diákolimpiának felel meg), amit akkor Zánkán rendeztek. Ezen kívül nagyon
szerettem kézilabdázni és futni, amikben különösebb eredményt nem értem el, de
a mai napig a kedvenc sportágaim közé tartoznak.
(Az Úttörő Olimpián kapott jelvényről fotót is kaptunk
Tanárnőtől.)
Mindig tanár szeretett
volna lenni?
Igen, már általános iskolában éreztem késztetést arra, hogy
tanár legyek. Nem voltak nálunk foglalkozásokat bemutató rendezvények, így
eszembe sem jutott más. A testnevelés szak pedig egyértelmű volt, mert nagyon
szerettem, és elég jó is voltam belőle, illetve általános és középiskolában is
nagyon jó tanáraim voltak, igazi tanáregyéniségek, akikre fel lehetett nézni.
Igazából miattuk lettem testnevelő tanár.
Hol kezdett tanítani? Mi
volt a legnehezebb kihívás kezdő tanárként?
A Zrínyi Ilona Általános Iskolában kezdtem, és egyrészt nagy
kihívást jelentettek a kamaszok, mert az elején még nem tudtam mit kezdeni a
szemtelenségükkel, másrészt pedig az alsósok. Az egyetemen például megtanultunk
mindent a gimnasztikáról, mi a szaknyelv, hogyan kell levezényelni, csak azt
nem tudtuk, hogy ezt egy elsős gyereknek, aki még az életben nem
gimnasztikázott, hogy kell megtanítani. Így mikor először azt mondtam, hogy
tarkóra tartás, nem tudta mit jelent, így csinált egy tarkóállást, vagyis
gyertyát. Ez érdekes kihívás volt.
Említette, hogy Dombóvárról
került ide. Volt olyan emlékezetes pillanat, amikor
észrevette a nyelvjárásbeli különbségeket, vagy hallott olyan szót, amit nem
ismert? Számomra a legfurcsább az volt, mikor megkérdezték
tőlem, hogy hány családom van. Ezt sosem hallottam előtte, ezzel arra voltak
kíváncsiak, hogy hány gyerekem van. Nálunk nem mondják, hogy fiú gyerek, lány
gyerek, csak fiú, lány, illetve nem ismertem a tócsnit, a dödöllét, a mácsik
kifejezést sem, és nem tudtam, hogy mit jelent a grenadírmars (krumplis
tészta). Vargánya gomba sincs felénk, azt itt láttam életemben először.
Furcsa volt még számomra az a szóalak is, hogy méhe, mert mi csak méhnek hívjuk,
valamint gyakran a szülők azt mondták a kisebb gyerekeknek, mikor találkoztunk,
hogy: „Köszöntsél!” Persze olyan szó is volt, aminek itt nem ismerték a
jelentését: mi bimbinek is szoktuk hívni a bilit.
Mit csinál szívesen
szabadidejében?
Nagyon szeretek gombászni, kirándulni, kertészkedni, van két
kutyám és egy macskám, velük is szívesen foglalkozom, illetve régen szerettem
kézimunkázni is: kötni, horgolni, de aztán ez valahogy elmaradt. Ezen kívül
sokat olvasok, színházba járok, és szeretek filmet nézni, főként
művészfilmeket.
(A legutóbbi gombaszedés terméséről képet is kaptunk
Tanárnőtől.)
Végül azt szeretném
kérdezni, hogy milyen tárgyat hozott magával?
Nincsenek kabalatárgyaim, így egy újságcikket hoztam
magammal. Ez egy építőtáborban készült, ahogy nagyon jól éreztük magunkat.
Kedves emlék a középiskolás diákéveimből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése