Rendkívüli,
korántsem hétköznapinak nevezhető tanórán vehettek részt a Szombathelyi Nagy
Lajos Gimnázium 11/A osztályos tanulói. A rendhagyó tanóra, mely tartalmazott
fizikai, kémiai, matematikai valamint biológiai elemeket, a Magyar Nemzeti
Cirkusz illetve a Kanizsai Dorottya Gimnázium összefogásával jött létre. A program lebonyolításáért felelős
pedagógusok: Kovacsics Bernadett tanárnő, Sinkó Andrea tanárnő, továbbá Merklin
Ferenc tanár úr mindannyian egytől-egyig
pontos, precíz, s ami talán még ennél is fontosabb, közérthető módon ismertették
az adott kísérleteket. Példaértékű előadói képességüket mi sem bizonyítja
jobban, mint a tény, hogy a teljes műsor
alatt képesek voltak lekötni a több mint 1400 főből álló diáksereg figyelmét.
A közkedvelt
kísérletek közé tartozott a hajmeresztő hinta mutatvány, valamint a cirkusz
zsonglőre által bemutatott káprázatos zsonglőrműsor. Kétségkívül, a
leglátványosabb műsorszám a társulat tánccsoportjának előadása volt, akik
akrobatikus mutatványaikkal ejtették ámulatba a közönséget. Ezenfelül,
mindannyian szemtanúi lehettünk a cirkusz motoros produkciója előtti szokásos
bemelegítésnek.
Gimnáziumunk
diákjai mindannyian nagyon hálásak, hogy betekintést nyerhettek a műsorszámok
hátterébe és a kulisszák mögé, valamint, hogy volt lehetőségük jelenlegi
tudásuk gyarapítására.
Pónácz Petra 11/A
Olvassátok el ezt a cikket is!
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/ha_minden_fizika_oran_ekkora_cirkusz_lenne_tobben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése