Fotók: Nagy Veronika tanárnő és Sümegi Csilla 10/B
Adventi
kirándulás Bécsbe
2015.december 6-án Nagy Veronika
tanárnő szervezésében iskolánk diákjai Bécsbe kirándultak. Az NLG immár
hagyományos programján idén a szokottnál kisebb, de annál lelkesebb csapat vett
részt. Vasárnap reggel fél 8-kor indultunk, hogy megtekintsük az ünnepi díszbe
öltözött várost.
Bécsbe érkezve nem mondtunk le a
város nyújtotta kulturális programokról sem. Számos múzeum megtekintése 19 éves
korig ingyenes és mi éltünk ezzel a lehetőséggel. Délelőtt a Hadtörténeti
Múzeum I. világháborús kiállítását tekintettük meg, ahol sok egyéb mellett
láthattuk például azt az autót is, amelyben 1914-ben Szarajevóban lelőtték
Ferenc Ferdinánd trónörököst. (ld. fénykép fenn) (www.hgm.at) Ezután a múzeum kertjében a középkori vásárban is körbesétáltunk.
A történelmi belvárosban tett
séta után a Nemzeti Könyvtár dísztermébe (www.onb.ac.at/prunksaal.htm) látogattunk el, amely nemcsak
építészeti szempontból gyönyörködtető, hanem a kiállított kézzel írott
középkori könyvek megtekintése is egyedülálló élményt nyújt. Kirándulásunkat
este a Christkindlmarkton fejeztük be, ahol jólesett egy forró ital.
Az idei bécsi kiránduláson néha
kicsit fáztunk, néha kicsit tülekednünk kellett a vásári forgatagban, de sok
élménnyel gazdagodva, jó hangulatban tértünk haza.
/A beszámolót Vargáné Tóth Ágnes
tanárnő küldte./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése