Idén 26. alkalommal rendezték meg
a Nyugat-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozót Győrben. A rendezvény két
napos volt, március 26-án illetve 27-én mutathatták be egymásnak és a zsűrinek
a diákok színdarabjaikat. Iskolánk is
képviseltette magát ezen az eseményen egy csapattal, mely „A Nagy Lajos
Gimnázium Kreatív Műhelye” nevet viselte.
Társaságunk már 26-án délelőtt megérkezett
Győrbe, így lehetőséget kaptunk más diáktársulatok előadásainak megtekintésére.
Ámulattal szemléltük a darabokat, megdöbbentően tehetséges diákokat láthattunk.
Ezen tapasztalataink után másnap félve álltunk ki a színpadra műsorunkkal, mely
egy Charles Dickens - Karácsonyi ének átdolgozás volt. Félelmeink alaptalannak
bizonyultak, sok dicséretet kaptunk. Igaz, nem jutottunk tovább, de megkaptuk a
„Legtöbb művészeti ágat bemutató előadásért” járó különdíjat. Az országos
találkozón szintén egy szombathelyi csapat, a Reményik Suliszínház képviseli
majd régiónkat.
Színjátszással kapcsolatos
tapasztalatainkon túl rengeteg más élménnyel gazdagodtunk, például amikor
szabadidőben kicsit megismerkedtünk Győr klasszikus utcáival. Emellett határon
túli barátokat szereztünk, egy dunaszerdahelyi csapat tehetséges tagjaival
töltöttünk viszonylag több időt.
Ignéczi Dóri (10/C)
Dóri beszámolóját még kiegészíteném a következőkkel:
az NLG Kreatív Műhelyének létrehozása Németh Andrea tanárnő munkájának köszönhető. A tanárnő óraadóként a 9. évfolyamon tart tánc és dráma órákat. A szervezésben nagy segítséget nyújt Nagy Judit tanárnő, a zenei részt Várhelyi Zoltán zenepedagógus szerkesztette. Szólót (saját dal!!) énekelt Tóth Levente, ő a BME hallgatója. A csapat értékelésekor a győri zsűri külön kiemelte a teljesítményét. A Műhely tagjainak zöme a 10/C osztály tanulóiból verbuválódott.
A darabot a karácsonyi szünetet megelőző napon a díszteremben láthattuk, délelőtt és délután is volt előadás. Nagyon ötletes, jól szerkesztett adaptáció volt, hozzáillő zenei betétekkel. Én biztos voltam benne, hogy Győrben is tetszést aratnak vele kreatív diákjaink.
GRATULÁLUNK ÉS TOVÁBBI SIKEREKET KÍVÁNUNK!!!
A képek az indulás előtti napon a főpróbán készültek.
A

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése