2014. december 04-én (csütörtökön) -most a könyvtárunkban-
került sor a vasvári "Üss a hasadra!" Színpad által előadott irodalmi
műsorra, majd az azt követő rendhagyó irodalomórára, melyet Nagy Gábor költő és irodalomtörténész vezetett.
A műsor címe: "A fölösleges fájdalmak kora" Témája: Költők háborúról és családról-női
szemmel. Valamennyi elhangzott mű szerzője nő. Részben kortárs költőnők, Mezey Katalin, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Erzsébet, részben már klasszikus költőnők, Hervay Gizella, Károlyi Amy és Szécsi Margit
Kiemelném az egész előadás - számomra- talán legmeghatározóbb versét:
Hervay
Gizella
Béke
Az
asszony karján kisgyerek.
Csendben
befordult a sarkon.
Szatyrában
hús és tejesüveg.
Háta
mögött akna robbant.
Ment
tovább, szépen sorba állt,
Kenyeret
vett piacra indult,
Egyik
válla alacsonyabb volt,
A
cipeléstől alacsonyabb volt.
Jobb
válla mellett bomba robbant.
A
kavicsok közt a kisgyerek
Meglátott
egy kövirózsát,
az
asszony letépte neki.
Míg
lehajolt, ellepte az eget a füst.
Egy
utcai kútnál lemosta
Egy
sárgarépáról a földet
S
a gyerek tenyerébe nyomta.
Míg
lehajolt előtte bomba robbant.
A
kicsi ruhájára egy pihe
Tapadt,
azt szépen leemelte,
Elfújta
s a halott gyermekkel
Ment
tovább, befordult a sarkon.
Háta
mögött bomba robbant.
A műsort követő óra célja hogy, az előadott kortárs verseket
mélyebben is elemezzük az adott témák , vagyis a család és a háború tükrében. Ebben a 45 percben irodalmi feladatok, élőképes- vizuális
játékok jelentettek kihívást a közönség soraiban helyet foglaló diákokra és tanárnőkre.
Azt hiszem, minden jelenlévő számára nagy élménnyel bírt ez a
két óra.
Köszönjük szépen a vasvári "Üss a hasadra!"Színpad szívbemarkoló előadását és Nagy Gábor élvezetes óráját!
Reméljük
még többször is láthatjuk őket iskolánkban.
Vincze Bence(11/B)
Fotók: Károly Dorina (12/B)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése