A kedves olvasók egy korábbi cikkben már olvashattak az idei
DÖK-választásról, most pedig az új diákelnök céljait és terveit ismerhetjük
meg.
N. Zs.: Kedves Zsófi, miért indultál a választáson? Mi volt
a motiváció?
Tancsics Zs.: Szeretek szervezni és közösségi embernek
tartom magam. Ez a 3. évem az NLG DÖK-ben, tavaly is indultam, akkor alelnök
lettem. Konkrét motivációt, okot nem tudok mondani, csupán szeretnék tenni
valamit az iskoláért, a diákságért. Így összekötöm a kellemest a hasznossal.
N. Zs.: Milyen céljaid vannak, illetve milyen terveket
szeretnél megvalósítani idén?
T. Zs.: Rendszeresebb gyűlések, összetartóbb közösség
kiépítése a DÖK-ben. A hagyományok megtartása mellett egy-két új program is
„kopogtat az ajtón.” Ezeket azonban még nem szeretném elárulni, hiszen alig
telt el egy-két hét és még kezdetleges stádiumban vannak.
N. Zs.: Milyen ötleteid vannak az NLG-s diákok iskolai
életének színesítéséhez?
T. Zs.: Ötlet az akad bőven, elsősorban a másik iskolákkal
való kapcsolatunkat szeretném kicsit ápolgatni. Ha minden jól alakul a
közeljövőben szervezünk egy iskolák közötti sportvetélkedőt. És ha már a
színesítés szót használtad, a sál avagy nyakkendő programot szeretném
„újjáéleszteni” egy kicsit. Az ünnepélyeken jó lenne ezzel is kifejezni az
iskolán belüli összetartó közösséget.
N. Zs.: A diáknap minden évben a DÖK egyik legfontosabb
programja, egy nap csak a diákoknak – régi hagyomány. Idén mit várhatunk tőle?
T. Zs.: Ezzel kapcsolatban még nem sokat tudok mondani,
jelenleg a karácsonyra készülünk. De a tavalyi diáknap sikereit elnézve valami
hasonlóban gondolkodunk.
N. Zs.: Van olyan, amin változtatni szeretnél, a DÖK-kel
kapcsolatban?
T. Zs.: Azt hiszem sok mindent elmondtam, változtatások
maximum kisebbek lesznek a DÖK-ön belül, de nem érzem annyira szükségesnek.
Talán amit mondani tudnék, hogy fájdítja a szívünket, az a DÖK-terem. Rengeteg
órát tartanak fent, amit máshol is lehetne és sok diák rongálja mások munkáját,
amelyek anno szívből „24 óra alatt” készültek. (Utalás az „Aludj máskor! 24
órás vetélkedőre, amin az NLG csapata minden évben képviseli magát – a szerk.)
Szerintem ezt becsülni kellene és nem tönkretenni.
Köszönöm az interjút, a tervekhez és új ötletekhez pedig sok
sikert kíván az NLG blog szerkesztősége.
Némethy Zsófia (11/A)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése