I.
A
Kanizsai Dorottya Gimnázium laborjában 2014 október 9-én országos fizika
csapatversenyt szerveztünk középiskolások részére.
A versenyre szombathelyi iskolákon kívül Fonyódról, Győrből, Kőszegről, Sárvárról neveztek.
(Az NLG-ből 3 csapat indult, a 9., 10., és 11. évfolyamból.)
A vendégeket az ún. Csodák Folyosója Kiállítással fogadták a gimnázium tanulói.
A versenyre szombathelyi iskolákon kívül Fonyódról, Győrből, Kőszegről, Sárvárról neveztek.
(Az NLG-ből 3 csapat indult, a 9., 10., és 11. évfolyamból.)
A vendégeket az ún. Csodák Folyosója Kiállítással fogadták a gimnázium tanulói.
A
verseny több részből állt. A csapatok előzetes feladata egy kísérleti eszköz
elkészítése volt, melyek kiállításra kerültek a gimnázium folyosóján. A verseny
első részében egy tesztet kellet megoldani a diákoknak, majd ezt követően
Öveges professzor egy-egy érdekes kísérletét mutatták be. Ebéd után a
csapatoknak mérési feladatot kellett elvégezni és a kapott eredményeket
elemezni, értelmezni.
A
verseny befejező részében átlátogattak a közeli Iseumba.Itt a csapatok egy, a kiállításhoz kapcsolódó feladatlapot kaptak, melynek
megoldása szintén a verseny részét képezte.
A
Nagy Lajos Gimnázium 9. évfolyamos csapata az országos verseny 3.
díját nyerte el. A csapat tagjai: Jakab Bálint, Juhász Gergő, Tóth Dávid, valamennyien a 9/C osztály tagjai.
A tudósítást Horváthné Finta Zsanett küldte.
Fotók: Németh Attila 10/B
II.
II.
Október 15-én,
szerdán általános, illetve középiskolás tanulók szállták meg a
Nyugat-magyarországi Egyetem auláját. 30 csapat mérhette össze tudását az
oktatási intézmény által rendezett "Tini galopp" című információkeresést, önálló kutatást telősegítő könyvtári versenyen.
Iskolánk két csapattal nevezett, a 3-3 fős csapatokat a 10/ C osztály tanulói alkották.
1) csapat, neve: 30/Y
Kovács Eszter
Kocsis Márton
Ignéczi Dóra
2) csapat, neve: KLIKK 1
Bödei Eliána
Simon Krisztina
Pászthory Júlia
Iskolánk két csapattal nevezett, a 3-3 fős csapatokat a 10/ C osztály tanulói alkották.
1) csapat, neve: 30/Y
Kovács Eszter
Kocsis Márton
Ignéczi Dóra
2) csapat, neve: KLIKK 1
Bödei Eliána
Simon Krisztina
Pászthory Júlia
A nap egy fotókiállítás megnyitóval kezdődött, melynek címe’
Utazó olvasó’. Juhász István a tömegközlekedési eszközökön és az utcán olvasó
embereket örökítette meg. Képei ösztönzően hathatnak: olvassunk, amikor csak
lehetőség van rá! Aki teheti, mindenképp tekintse meg a képeket, október 31-ig várják az érdeklődőket.
Ezután a csapatok egyik fele indult a város felé, ahol
mindenféle kalandos feladványt kellett megoldaniuk. A feladatok nagyrészt
városunk történelmével volt kapcsolatos, de természetesen az irodalmi kérdések
sem maradhattak el. Az utasítást
ötletesen versbe szedve kaptuk. Az 5 csapat, amelyik 50 percen belül visszaért
az egyetemre, plusz két ponttal gazdagodhatott. Visszatérés után még három irodalmi totó
kitöltésével kellett megbirkóznunk.
Ameddig 15 csapat a várost járta, az egyetemen maradtak
számára előadást tartott a Savaria Slam Poetry. Ez egy Szombathelyen tanuló
egyetemistákból álló csapat, akik verseket írnak és ezeket legtöbbször zenei
aláfestéssel adják elő, olykor kávézói estjeiken. A bemutatót követően a versenyzőkkel
együtt heten dolgoztak. Tíz megadott szót kellett belecsempészni egy versbe,
majd előadni a költeményt. Ez a foglalkozás nagy sikert aratott. Aki pedig
lájkolta facebook-os oldalukat egy Sponge Bob-os zászlóval gazdagodhatott.
Az eredményhirdetés 2 óra körül volt. Nagy meglepetésünkre az NLG KLIKK 1 csapata megosztva a 2. helyezést nyerte el, a 30Y pedig a 3. lett a középiskolások kategóriájában.
Az eredményhirdetés 2 óra körül volt. Nagy meglepetésünkre az NLG KLIKK 1 csapata megosztva a 2. helyezést nyerte el, a 30Y pedig a 3. lett a középiskolások kategóriájában.
A képes beszámolót Ignéczi Dórinak (10/C) köszönhetjük.
GRATULÁLUNK!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése