Képzelt riport
Hölgyeim és uraim, ez félig-meddig valóban az. Na persze nem egy amerikai popfesztiválról.
Időnk elvileg annyi, mint a tenger; csak tanulni kell, enni-inni, aludni, ja, meg vannak a pluszok, amik kitöltik üres perceinket. Na, de ezek a pluszok vesznek el pont minden időt - még azt is, amit nem kéne. Az íróasztalom feletti üzenő falamon jó két hete nagy vörös betűkkel: „interjú N.S.-sel”, Ági néni pedig egy hete kérdezgeti: „Lányok, még ebben az életben elkészül, amit kértem?”
Hatalmas nyelés, délutáni program újratervezése, pluszok kivétele, majd egy erőtlen bólintás. A délutáni újratervezés gondolatától ihletett kérdések csak úgy dobolnak agyamban, de amint hazaérek, leülök, és kezembe veszem az új könyvet, amit kaptam, rögtön tovaszáll minden, és csak egy morzsányi bűntudat marad. Aztán már nyakamon a második hét közepe; kedden beszéltem Sacival az egész dologról; „Holnap nagyszünetben lemegyek hozzád, és egy picit beszélgetünk, nem kell komolyan venni, nem az életed múlik rajta. Csak egy spontán beszélgetés.”
„Jó rendben.”- hangzik a válasz, amihez még egy kedves mosolyt is csatol. Megkönnyebbült sóhaj. Szerda, második szünet; korábban le kell menni franciára, Saci is siet le a nagy előadóba, kémia előadás lesz. Szóval a mai terv sztornózva. Jó, akkor majd holnap.
A holnap valahogy péntekké vált. Lent toporgunk az ajtó előtt, Saci rohanna, közben megbeszéljük, hogy ma sem jó.
'Rendben, akkor... facebook-on írok.' - vetek fel egy végső alternatívát.
'Megbeszéltük.'
Az előzmények után most pedig következzék a félig-meddig képzelt, félig-meddig valós de leginkább rendhagyó riportom Sacival.
„Mióta űzöd ezt a sportot, miért kezdted el?” – kérdezném a második emeleten, a régi radiátoron, Sacival szemben ülve, de hangom csupán kopogó billentyűk hangja. A válasz sem különb: csupa kopogás. „Lassan hat éve ugrókötelezem, előtte pedig öt évig voltam szertornász...mivel az egyre több edzés mellet semmire nem maradt időm és sosem tudtam kipihenni magam, úgy döntöttem, abbahagyom, de szerettem volna továbbra is versenyszerűen sportolni. A szombathelyi ugrókötelesekről már akkor is sokszor hallottam, láttam őket szerepelni is. Nagyon tetszett, amit csinálnak. Gondoltam, kipróbálom én is, próba szerencse.”
A döntés pedig mondhatnánk, történelemmé alakult. A próbából valóban szerencse lett.
„Milyen érzés hazádat képviselni a versenyeken?” – olvashatta tovább. Én pedig ezt a választ kaptam tőle:
„Egy nemzetközi versenyen képviselni a hazánkat nagyon megtisztelő. Akárhogy is sikerül a verseny, tudjuk, hogy otthon büszkék ránk. De a sok fárasztó edzés után annál nincs jobb érzés, amikor kihívnak a dobogóra. Tudjuk, hogy a kemény munka nem veszett kárba. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mi lesz velem, majd ha már nem tudok ugrókötelezni.
”
„Mit tartasz benne a legizgalmasabbnak, vagy éppen a legnehezebbnek?” – következett az a kérdés, amire a választ komoly érdeklődéssel, és kíváncsisággal vártam. A válasz pedig azt hiszem kellőképp kielégítette annak az embernek (nekem) a képzelőerejét is, aki már attól boldog, hogy egyáltalán ugráló kötelezni tud, nemhogy kézen állni közben: „Leginkább a változatossága miatt szeretem ezt a sportot, kell hozzá ügyesség, gyorsaság, ritmusérzék, állóképesség és nagyon sok kitartás. Rengeteg versenyszám létezik, vannak zenére végrehajtott, szabadon választott gyakorlatok illetve gyorsasági számok. A legizgalmasabbnak a kötéllel végrehajtott akrobatikus elemeket tartom, ezek a leglátványosabbak, bár sajnos veszélyesek is lehetnek. A legnehezebbek számomra a gyorsasági számok, amelyeket időre mérnek, ezekhez hatalmas koncentráció szükséges.”
Végül pedig a jövőről kérdeztem: „És a továbbtanulás? Milyen életpályát képzelsz el a jövőben? Hol szeretnél továbbtanulni?” A válasz diplomatikus dióhéjban érkezett: „A gimi után mindenképp műszaki irányba szeretnék továbbmenni, a Műszaki Egyetem építészmérnöki karára. Persze amíg lehet, szeretném a sportolást is folytatni, de tudom, hogy nagyon kevés időm lesz rá.”
Az utolsó kérdés után csöngetnének. Elhallgatna az NLG FM, megköszönném, hogy időt szakított rám, és megkönnyebbülten felsóhajtanék; megcsináltam a feladatom.
Kustos Julcsi (10/A)
A versenyeket és a díjakat nem lenne elegendő helyünk felsorolni. De! 2011. július 2-3-4. kötélugró világkupa Washingtonban. Sacinak egyéniben lett két ezüst és egy bronzérme, csapatban pedig 11 versenyszámból 4 aranyat, 4 ezüstöt és egy bronzérmet nyertek a szombathelyi lányok. (A csapat többi tagja: Lőrinczy Laura(Bolyai), Major Szilvia(Kanizsai) és Zsiga Rebeka(Bolyai)
A fenti kép az angliai világbajnokságon készült, Saci balról az első.
Ha többet szeretnél tudni a szombathelyi ugrókötelesekről, klikk az alábbi címre:www.ugrope.hu
